Totalszubjektív
Szöveges ítélet
A történet még '97-be nyúlik vissza.
Egy remekbe szabott anyagi összeomlás okán akkoriban egy Golf 1.6 D típusú rémálom kiegyensúlyozatlan tulajdonosa voltam. A négykerekű hibátlan volt, -13 fokon ? ha hinni lehet a hőmérőnek ? is pöccre indult, és ötliteres gázolajfogyasztással próbált meg szeretetet kicsikarni magának. Megjegyzem, ilyen elvtelen módszerekkel csak feleségemnél ért el kimagasló sikereket, engem hidegen hagyott, mint eszkimó a bálnazsírt.
A vétel napjától számított 21. napon sürgős késztetést éreztem arra, hogy a már amúgy is túl hosszúra nyúlt együttlétünket mindörökre megszakítsam. A tavasz közeledtét érezvén férfiúi vérem pezsegni kezdett, így az autópiac felé vettem az irányt.
És akkor, ott, megtörtént.
Megláttam Őt!
Merthogy természetesen Róla van szó. Szerényen piroslott háttal nekem a piac egyik sarkában úgy, hogy először hátulról mutatta elképesztően karakteres vonásait. Álltam földbe gyökerezett lábbal, és már akkor tudtam, hogy Ő kell nekem, és semmi nem akadályozhat abban, hogy magamévá tegyem. (A semmi fogalomkörén persze kívül esett bizonyos nagyságú összeg megjelölése vételárként.) Vállalva ez utóbbi eset kiváltotta esetleges szívinfarktus kockázatát, határozott léptekkel az eladóként funkcionáló kedves bácsihoz léptem, úgy téve, mintha világ életemben GTV-t birtokoltam volna. Egyszerűen lenyűgözött az autó formája, arányai, egész megjelenése. A belső tér kiképzése, a műszerfal, az ülések mind-mind mint régi ismerősök üdvözöltek, holott azelőtt soha nem láttam ilyen autót. Utoljára kamaszkorom első szerelménél éreztem hasonlót, bár az nem volt ennyire intenzív.
Nos, rövid felmérést végeztem nikkelezett szemmértékkel, aminek eredménye az volt, hogy ebben az autóban háromtagú családunk bőven elfér, a csomagtartó is óriási, csak megfelelően kevés és lapos kiszerelésű pakkot kell beletenni. A vételár hallatán sem az infarktus jelentkezett, hanem szélesen elterülő vigyor kerek képemen.
Tehát minden az autó mellett szólt, azonban megfontolt ember lévén egy hét gondolkodási időt adtam magamnak, ami arra kellett, hogy kitaláljam, honnan szerezzek pénzt. Végül a Golf eladása és egy kis baráti kölcsön kihúzott a bajból. Szegényes szókincsemmel meg sem próbálom visszaadni azt az érzést, amit a GTV nyújtott nekem már az első másodpercben is, miután a szívató helyett a kézi gázt húztam ki.. Ezt az autót csak egyféleképpen lehetett vezetni: kinyújtott jobb lábbal. Erre született. Minden perc, melyet benne töltöttem, jobb volt, mint egy rossz dugás.
Minden reggel, amikor a parkolóban megláttam, melegség öntött el. Olykor percekig csodáltam a formáját, egyszerűen nem tudtam betelni Vele.
Sajnos nem mindenki látta olyannak az autót, amilyennek én. Oldalbordám ösztönös ellenszenvvel viseltetett az autó iránt, amit nem is rejtett véka alá. Családanya lévén nem tudott elszakadni attól a nyilvánvalóan elavult nézettől, hogy egy családi autónak holmi nagy, meg pakolható csomagtartóval kell rendelkeznie. Előző Alfánk egy 33 QV volt, és az alapvetően hibás női logika (felelősségbiztosítás, fogyasztás mindenhatósága) a továbbiakban kizárólag ezt a típust favorizálta és vezette volna. A GTV-t azonban nem tudta vezetni, az az üléshelyzet neki nem volt beépítve az autóba.
Aztán beütött a krach. Ózdra kirándultunk, és a szerpentinen egyszerűen nem bírtam magammal. Kanyarból ki, kanyarba be, olyan voltam, mint egy gyerek, visítoztam a gyönyörűségtől. A GTV olyan szinten autózható, mint semmi más, és ez ott a hegyek között maximálisan kijött. Ugyanúgy, mint a nejem reggelije és bár a kislányom nagyon élvezte az egész utat, sikongatott a gyerekülés mélyéről, de a reggeli megszokottól eltérő távozása megpecsételte a GTV sorsát és a családi béke első számú ellenségévé lépett elő. Nem bírván hallgatni kedvencem folytonos ócsárlását, végzetes lépésre szántam el magam, melynek hatása csak Napóleon döntéséhez hasonlítható, miszerint villámháborúval térdre kényszeríti Oroszországot.
Meghirdettem az autót.
Arra gondosan ügyeltem, hogy a piaci árnál jóval magasabb, az elmebetegség tüneteit felvető irányárat adjak meg, így majd meghiúsul az üzlet, és én meg a GTV továbbra is egy csapat maradunk. Súlyosan tévedtem. Kihagytam a számításból, hogy más elmebetegek is vannak. Így történhetett, hogy a GTV elkelt.
Az átadásra a Déli pályaudvar parkolójában került sor. Elválásunk ugyanúgy történt, mint találkozásunk. A távozó autó hátulját néztem, és azon morfondíroztam, mit keres egy vadidegen pacák az én GTV-mben. Néztem, a torkom összeszorult, és gyorsan föltettem a napszemüvegem.
Bosszúm nemes volt, a családi autó iránti igényt maximálisan kielégítettem egy 75 2.0 Twin Sparkkal. Imádom, fiti az autó, klíma, minden. De a szívem ott maradt a GTV-ben. Azóta többször jártunk Ózdon. A reggeli bent maradt, pedig mindent megpróbáltam. Hiába, a GTV utolérhetetlen!
Ps, 2009-ből: Ha akkor tudom, hogy elválok, sosem adom el!
Hibalista
- Kipuff, kormánymű, kopó cuccok
Ide hordtam szervizbe
Régi Alfás haver, csak ő.
Értékelése: 10
Képek az autómról
| Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 1982 |
| Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
| Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 20000 |
| Szerviztapasztalat | (5) | Átlagfogyasztás | 10 l |
| Előző autója? | Golf 1.6 D | Következő autója? | 156 SW 1.9 JTD |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (7.2/10) | ||
Újra itt a Digó Limó, az egész estés, színes, szélesvásznú népítélet
Alfi
Örömteli sz#rbanyúlás
Egy - még - őszinte autó
Elpusztíthatatlan