szeméttelepre való exszoci. ócskavas
Szöveges ítélet
Többet is hajtottam már, mivel jobb járgányra nem volt pénzem. Ez a motorbicikli kiválóan tükrözi a szocialista járműipar színvonalát. Arra jó, hogy boltba, vagy a faluba, városba ide-oda elmenjen az ember vele, de másra nem igen való. Exszoci járművekre jellemzően, ha egyszer el kezd elromlani valami, az álltalában azt jelenti, hogy lassan minden elromlik rajta szép sorban. A tulaj meg csak költ-költ rá, aztán mire "minden" újra jó rajta, ráébred, hogy szinte az egész motort ki kellett cserélni, persze a folyamat nem áll meg. Egy idő után már nem lehet betekerni. Igaz kb. egy ezres az indítópofa bele. Aztán el kezd csattogni, aminek az eredetére soha nem jöttem rá, hiába cseréltem kuplungpofákat, ugyan úgy csinálta. Ha a karburátor elkoszolódik, eltűnik az alapjárat, vagy lefullad. Lehet szét, ill. leszerelni,ha szerencséd van kb. harmadszorra sikerül is. A lánc feszességét lehetetlen jól beállítani. A hajtás egészen zseniális, mert ha az szétmegy ( elég sűrűn ) lehet tolni hazáig a kicsikét. A kerékpárüzemmódba való átváltásnak köszönhetően a golyók egy idő után berágódnak, elkopnak, "eltűnnek". Van egy sebesség ( kb 30km/óra) amit nem tanácsos átlépni vele, mert az embernek az az érzése, hogy szét akar esni alatta, mintha légkalapáccsal dolgozna, úgy elkezd rázni a gép. Mivel már többet is használtam, a tapasztalatok ugyan azok. Ha elkezd meghibásodni, olcsóbb venni egy másikat, mert a hibák szép sorba, de bíztosan jönnek ! Cak úgy összehasonlításul, volt több japán, és olasz robogóm is, egészen régiek is, de a különbség kb annyi, mint egy zsiguli és egy merci közt, és minden szempontból. Persze akadnak akik ódákat zengenek róla, de ezek az emberek csak híbe-hóba használják, jóformán a garázsba pihentetik. De ha tartósan használnák, rájönnének, hogy ez a motor csak rövid utakra való, és napi használat mellett két-három év múlva már csak a méh-telepre való ócskavas !
Hibalista
- Szimeringek, henger+dugó, hajtás, világítás
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 1980 |
Kényelem | (1) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (2) | Km vásárláskor | 12000 |
Megbízhatóság | (3) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 1 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (3) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.8/10) |
