A vas
Szöveges ítélet
Minden reggel 3 kilométert tekertem a vasútállomásra. Egy idő után kib@szottul meguntam. Gondoltam veszek egy robogót,de aztán egy sárga BABI 207 lett a tendergyőztes. Ára egy szombat esti sörözés költségvetését emésztette fel.
Elég fiatal gép, ´978-as,de vagy 10 évet letagadhatna. Szép állapotban van, mondjuk én garázsban tartom.
Kényelmes, nem túl gyors, de jobb mint bicajozni a 40 fokban, meg az októberi 5 fokban. Van rajta távfény is, majd besz@rtam neki. Hidegben is jól indul,én 1:50-es keveréket használok. Egyszer földúton felakadt a tűszelep, persze nem volt nálam semmi, kellemes 5 kilométert toltam hazáig. Telefonos segítséggel szétszedtem, és kb 10 perc múlva újra száguldott. Egy másik alkalommal hazafelé menet beindítom, középálványon a hátsó gumi pörög mint állat,leálítottam, újraindítom gáz elenged, gumi meg marja az aszfaltot. Felültem, húzom a gázt a vas lassult, gázt elengedem gyorsul. Benzint tartalékra véve is ment. Végül úgy mentem hazáig hogy kanyarokban húztam a gázt és a féket hogy lassuljon. Mindehhez gyönyörű ordító Babetta hangot képzeljetek el, az emberek azt hitték valami földöntúli jármű van a seggem alatt, de lesz@artam, sisak takarta az arcom. Hazaérve telefon elő, tanácskérés, valami genya belement a karbiba. Nekifogtam minden előképzettség nélkül szétszedni, közben rájöttem hogy nem nehéz szerelni, miután kimostam a karbit és összeraktam jó lett. Gondoltam kiveszem a gyertyát és megpucolom, ki is jött, meg vele a menet is. 500HUF volt a perselyezés,meg 500 a sgítség. Most tél van, feltankolva alszik, várja a tavaszt, nem adom el,kicsit átnézzük, felújítjuk, és lehet vele száguldani.
Hibalista
- Karburátor,benzincsap csöpög, gyertya megette a menetet.
Ide hordtam szervizbe
Ismerős.
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
én
Értékelése: 5
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1978 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 800 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 1 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.2/10) |
