25 évig hűséggel
Szöveges ítélet
1987-ben vettem 14200-ért, amikor a Simson S50 18000-be került. Egyértelmű volt a választás. Szerintem az akkori idők legmegbízhatóbb motorja volt. Könnyen szerelhető, de megelőző karbantartással nem nagyon volt rá szükség. Volt néhány jelentősebb konstrukciós hibája is de a sajátomat sikerült korrigálni, így eladáskor jobb volt, mint a gyári. 1. Először is a vibráció 70 km/h körül olyan mértékű volt hogy a tükörben nem lehetett látni semmit. Erre a gumiágyba helyezés volt a megoldás (hátul Zuk szilentblokkok, elől gyengített Trabant motortartóbak) a nagyfrekvenciás rezgéseket teljesen kiszűrte. 2. A lengővilla persely vasból készült ráadásul a zsírzógomba helye nem volt kifúrva mire észrevettem, hogy nem ment bele a zsír úgy bemaródott, hogy megszűnt a rugózás hátul. A megoldás bronzperselyek esztergáltatása + víz, és porvédelem, 5000km-enként zsírozás. Bowdenek sosem szakadtak, sőt a km óra, és fordulatszámmérő spirál is eredeti volt mikor eladtam (a titok minden tavasszal pár csepp olaj). A laikusok állítása szerint a gyújtást állandóan állítani kellett, mert elmászott. Ez nem igaz gyújtást egyszer kellett beállítani, utána már csak a megszakító kalapácsokat kellett néha utána állítani, a kopásnak megfelelően de ezt is lehetett csökkenteni az excenteres tengely fiber olajzásával. A kormánycsapágy kissé alulméretezett, vagy rossz minőségű anyagból készült hajlamos a bemaródásra. Igényli a karbantartást, mert nem a legjobb minőségű anyagokból készült, de meg is hálálta, mert sosem hagyott cserben. Motorja nem volt bontva. Utazója 105 km/h, ezzel a sebességgel a világból kimegy. A generátor szénkeféje elkopott kb. 25-30 ezrenként (nem árt a tartalék). Végül: a mai benzinek alkohol tartalma miatt a téli állás idején a karburátorban a réz fúvókákon zöldes lerakódás keletkezik, amitől eldugul. Nem terepmotor, de homokon bármelyik mai motort veri vezethetőség szempontjából. Alacsony súlypontja miatt nagyon jó indulatú. Mint minden járműre, erre is igaz, ha csúcsra járatod nem lesz tartós (de kinek mire kell).
Hibalista
- Apróságok a gyenge anyagminőség, és használatból eredő kopásoknak köszönhetően.
- Pl: fékbetétek, teleszkóp szimering, kerékcsapágyak. lánckerékcsapágy, kormány csapágy, lengővilla persely (gyári hiba), megszakító kalapács
Ide hordtam szervizbe
Minden esetben magam szervizeltem
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1987 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 25 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 87000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző motorja? | S50B | Következő motorja? | CB500X |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.7/10) |
