Sport túra endúró? Ez valóban az nem csak szöveg
Szöveges ítélet
Pár év Bulldogozás után szerettem volna valami erősebbet, túrákon jobban használható gépet. Fontos szempont volt, hogy napi használatban mennie kell a Budapesti forgalomban is így a komoly nagy túra endúrók kiestek (nem baj, egyebként sem tetszenek). Nagyon hosszú keresgélés után maradt meg a Versys 1000 és a Tigris 1050, végül a Tigris felé billent a mérleg, mert egyrészt sokkal szebb és mindeközben nekem kényelmesebb is. (Aki rátervezte a Versys 1000 1. generációra az az ocsmány fejidomot még ocsmányabb lámpával, le kellene csukni vizuális környezetszennyezésért..)
Szóval a gép. A Triumph soros 3 hengerese kifejezetten jó hírnek örvend. Megbízhatónak tartják, miközben erős és nyomatékos is. Aki szerint 3 hengeres Barkas hangja van, az nem normális. Vagy ha tényleg ilyen lett a Barkasok hangja amióta nem hallottam őket, akkor a következő autóm is megvan. :) 1050ccm-ből 125 ló nem a világ vége, 110Nm-vel együtt viszont már nem rossz. 3000-től már húz szépen, 10000-ig meg sem áll.
Váltója pontos és jól kapcsolható, de a váltásokat egész testben lehet érezni. Itt azért a Honda finomsága még nincs meg. Kuplungja viszont nagyon kemény. Jó öreg bowdenes szerkezet, ez nagyon sűrű forgalomban fárasztó.
A fékek radiálisak, meg is fogják a Tigrist. Szerencsére ABS-vel szereltek így a nem akar fejre állni sem.
A futóműve szürreális. Szinte nincs az az ocsmány mellékút, amit ne tudna elfogadható szintűre vasalni, miközben szerpentinezésnél sem jön zavarba egy pillanatra sem. Persze állítgathatod össze-vissza minden paraméterét elől és hátul is, szóval megfelelő kitartással jól el lehet barmolni. Kanyarokba szinte gondolattal lehet befektetni, ami egy alacsonyabb építésű motor után némileg rémisztő élmény, de hamar meg lehet szokni. Mindeközben teljesen stabil.
Üléshelyzete nekem 190cm-vel nagyon jó, mind a kormány, mind a lábtartó megfelelő helyen van, hosszú úton sem fárasztó egyáltalán. Ülésből biztosággal le tudok talpalni, alacsonyabbak viszont ezt ne felejtsék el, mert borulás lesz! Szélvédelme elfogadható, nekem túraplexivel a szél pont a sisakra esik így a sisakom sípolását felváltotta a dübörgés. Lehet, hogy vissza kerül a rövid plexi, felsőtestet az is tehermentesítette. Tovább magasítani már nem szeretném.
Ülés alatt alapból nevetségesen nincs hely, defektkészlet és tárcsafékzár között már választani kell, szerszámból csak a gyári fér el a saját helyén (sokra nem jó). Ez egy túra motoron csalódás volt. Némi házituninggal az akkumulátor lefogatását át lehet alakítani, és akkor a gyári csomagtartó doboz kivehető. A jutalom egy szép nagy műagyag teknő, ami elnyeli a szerszámost, defektjavítót, tárcsafék zárat, sőt a 46-os dugó kulcsot is. Merthogy szép a hátsó egykarú lengővilla, de a vidéki gumisnál elsírod magad amikor csőfogóval veszik le a központi anyát végül.
A motor külseje szerintem a kategória legszebbjére sikerültje. Sokan gondolják elsőre Ducatinak, de ez sokkal harmonikusabb. A hátsó egykarú villa egy remekmű, a felnik nemkülönben.
A fejidomban itt már a jól bevált foncsoros lámpatest lakik. Az előző generációs Tigris 1050 sok kritikát kapott a gyenge vetítő lencsés lámpa miatt, ezt láthatólag igyekeztek orvosolni. A fejidomban van 2x55W tompított és 2x65W fényszóró. Valóban alkalmas az éjszakai közlekedésre. (Régi 1050 tulajok! Habár nem olcsó az Tiger Sport lámpája, külalakban a régivel csereszabatos, neten sok infó érhető el hogyan lehet betenni a régi helyére. Érdemes lehet meggondolni!)
Fenntartási költségei elég magasak. Eleve viszonylag ismeretlen felénk, kevés szervíz áll rendelkezésre. Utángyárott alkatrészek csak a tipikus kopó eszközökből vannak, a Triumph gyári alkatrészek árai meglehetősen magasak. Az is igaz viszont, hogy nem sokszor van rá szükség.
Fogyasztása elfogadható, normális használattal kb. 6,5 l körül alakul. Kihasználva tulajdonságit ezt nyilván messze túl lehet szárnyalni. 20l-es tankja így kb. 300km-es hatótávot ad, ezt óvatoskodva 350-ig ki lehet tolni, de akkor hol az élvezet? Persze túramotonál azért ez lehetne kicsit több is.
Összességében nagyon elégedett vagyok vele. Nyomatékos karaktere és általános kényelme alkalmassá teszi a hosszú távokra, keskeny építése a városi közlekedésre, a teljesítménye és a futóműve pedig még arra is, hogy kevésbe gyakorlott sportmotorosokat szerpentinen el lehessen kapni.
Hátrányként csak azt tudom említeni, hogy népszerűsége messze alatta marad a japánoknak és a bajornak, de okot nem találok rá. Aki eddig kipróbálta, szintén nem tudott belekötni. Úgyhogy ez legyen inkább exkluzivitás és akkor máris előny! :)
Hibalista
- Habár egyenlőre nem sokat tudtam használni, eddig semmi probléma. Angol oldalakon 100.000 mérföld felett is hirdetnek az előd modellből, szóval bízom benne, hogy nem lesz gond.
Ide hordtam szervizbe
Karácsonyi Zsolt - alapos, jó szerelő, aki ismeri a Triumphokat.
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2014 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 38000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 4000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző motorja? | bt1100 | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |
