Vadállat
Szöveges ítélet
Nekem ez az első nagymotorom. Egy Yamaha XJR400-on tanultam motorozni. Az a motor sokkal kezesebb mint a Suzuki (elsőre). Miután megvettem az első nagyobb sebességű kanyar után úgy éreztem, hogy rossz motort választottam, és sokáig úgy éreztem, ezt a motort sohasem fogom megszokni.
Pár ezer kilométer után ez a véleményem teljesen megvátozott, rájöttem, hogy nem a motorban volt a bibi, hanem bennem. Ma már örülök, hogy bíztam a motorban és magamban is és nem adtam el. Azt azonban leszögezném, hogy nem egy kezdőnek való motor. A 98 LE-s motor kegyetlenül jól megy. Nagyon nyomatékos kb. 3500-tól. A végsebessége nálam 235 KM/h-volt. 200-ig nyagyon dinamikus élvezetesen motorozható.
Országúton nagyon jók a menettulajdonságai. Stabil, és jól kormányozható, de bátran kell kormányozni (ellenkormányzással dönteni), mert hajlamos a felegyenesedésre. Lassú - városi motorozásban szerintem kínlódás a használata mert 80-90 felé kezd igazán stabillá válni és tolni sose kelljen a 240 Kg vasat. Városban harmadik sebességfokozat fölé nincs is értelme váltani. A burkolata jól el van találva, kicsi a szélterhelés, és ezen egy GIVI plexi csak tovább javít, amit egyébként a várlás helyszínén saját szerszámkészlettel 10 perc alatt bárki le tud cserélni.
A hátsó gumi lehetne szélesebb 120/70 150/70 gyári értékekek. Hátra 160-ast szereltettem, ezzel még ugyanolyan jó mint a gyárival. Lényeg, hogy jól tapadjon (erre érdemes költeni) Az első fékek nagyon erősek könnyen satuznak, a hátsó jóval gyengébb, de oda nem is kell erősebb (Néha azért használom). A visszapillantó tükrök jól beállíthatóak és használatukkal bőven belátható a mögöttes forgalom.
Negatívuma szerintem csak az, hogy kevés kiegészítő kapható hozzá. Érdekes módon nyugat európa északi részén,de még az USA-ban is jóval több van belőle, így jobb az ellátottság. Dizájnosabb lehetne a festése. Szerintem egy kék-fehér-piros suzuki festés sokat dobna rajta.
Hibalista
- Semmi nem romlott el rajta. Bosszantó, hogy a szivató bowdenje kb. fél évente szorulni kezd, amit kis szereléssel és WD40-el 1 óra alatt orvosolni lehet. Láncot kellett állítani, mert gumi csere volt. Általános karbantartást kellett rajta elvégezni. A gyári kipufogó szerintem borzalmasan gyenge hangú, de csekély hegesztő tudással és némi ismerettel a sportdob gyártásról a látszatra gyári dob most gyönyörűen szól. A legolcsóbb dob is 10x annyiba került volna mint amit én költöttem rá. Tudom, most sokan azt monják, hogy ez gányolás, meg akinek nincs pénze gyári cuccokra az minek vesz sportmotort, de higgyétek el, hogy egy kis akarással sok mindenre képes az ember:-)
-
Ide hordtam szervizbe
Magam szervízelem, mert az első márkaszervíz után (gyertyacsere, szelep állítás, karbi szinkron) kifizettem 23000 forintot és gyakorlatilag semmi az égvilágon nem változott (sem látszatra, sem hangra, sem érzésre). Tehát úgy éreztem, hogy nem jártam jól. Akinek egyébként van egy kis technikai érzéke, az alap karbantartást el tudja égezni otthon (lánc, olaj, levegő - olajszűrő, gyertya, izók cseréje.
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 12000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 6000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.9/10) |