Üvöltő szelek
Szöveges ítélet
Az első motorom. Amikor megvettem, fingom se volt az egész motorozásról, meg a motorokról. A hangja fogott meg... és az ára.
A lánc, és a lánckerekek olyan állapotban voltak, hogy így utólag belegondolva örülök, hogy hazajutottam vele. A hátsó gumi flexel ügyesen fémszövetig volt vágva, elöl meg valami rettenet esőgumi vigyorgott. A légszűrő helyére sziloplaszttal mosdószivacs volt beaplikálva (tuning) és direktszűrő olajjal gondosan befújkálva, nehogymá levegőt kapjon. Gondolom így jelentős teljesítmény visszaesés mutakozott, ezért a vezérlőchip átírkálásával legalább benzint adagoltak neki, hogy mennyen má´. Fogyasztott is vagy 10 litert. Ép idom nem volt a gépen. Na jó! Minden csak egy kicsit volt megtörve. Innen indultunk!
Kapott szép új gumikat, meg láncot, meg lánckereket, meg szűrőket és olajokat és persze sok sok törődést. Amikor kész lett az első fázis, ráültem és minden ami idáig küzdelem volt, magától értetődővé vált. Jött, ment, gyorsult, lassult, kanyarodott. És ÜVÖLTÖTT!!! Az egyetlen dolog, amihez még nem nyúltam hozzá, az a már megvételkor is rajta kiabáló FINSTER dob volt. Biztos sokan utálják a hangos motorokat, de megnyugtató érzés, hogy én még sohasem láttam meglepődött autóst, hogy "ez meg honnan került ide?"
Egyre jobban "összehaverkodtunk"! Én néha széttépem a száját, Ő meg cserébe kirázza belőlem a szuszt is. De ez igy jó!
Amikor már minden jó lett, elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha szép is lenne már végre. És elindult a vadászat. Szerencsére télen volt hol pihennie, nekem meg időm keresgélni, mert az új alkatrészeket heroin áron mérik! Került új faridom és lámpák, meg indexek és kormány nameg minden más, ami szem-szájnak ingere. Festék is volt kéznél, hát fújtunk is rá (nekem volt festékem, más meg ráfújta).
Lőttem rá egy 4 pálcás tankbőrt, és szépen kezd összeállni a kép.
Közben pedig csak megy, és megy és üvőlt és durrog és hörög. Nekem pedig még mindíg a hideg futkos a hátamon a hangjától.
Ha el kell jutni A-ból B-be szó nélkül teszi a dolgát. Ha mindezt gyorsan kell megtenni, még szórakoztat is, mindaddíg, amíg ki nem keveredünk az autópályára. Ott halál. Szélvédelem 0! Kis plexi segít rajta, de nem lesz egy hosszútávú utazó motor. Városban viszont király.
Mindegy, hogy 1, vagy 2 személy, alapjárattól indul, mint egy villanymozdony.
Így állunk most, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő?
V2 4EVER
Hibalista
- Nálam még semmi
Ide hordtam szervizbe
Pardi motorsport
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 19000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 7000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |