Tökéletes allrounder halandóknak
Szöveges ítélet
Na ez volt az első motorom. Szüleimtől kaptam 4 éve (oszt? :) ). Azóta eladtam és vettem egy 1200-est. Nagyon szép éveink voltak együtt.
Hol is kezdjem?
Igazából ez az a motor, aminek nincsenek kiemelkedően jó menet tulajdonságai. Természetesen rosszak sem. Gyakorlatilag minden helyzetben megállja a helyét, amit egy utcai motortól el lehet várni. Utcai, mert nem a terepre való, de ez egyértelmű ( Ez egy jó hülye mondat volt :) ). Szervizelése olcsó és takarékos a többi motorhoz képest, maga a konstrukció igénytelen, kevés a hibalehetőség.
600 ccm. Ez elég sokat elárul róla. Iszonyú kezes egy dög. Nagyon könnyű vele bánni, kellően pörgős, lehet vele játszadozni. 12000-nél van a csúcs, a maxot meg mindenből 10500-nál adja le. Kezdő motornak talán sok is volt egy kicsit (ETZ 250 a jogsi alatt, előtte semmi sohasem, utána 6 hónap kihagyás, viszont megkaptam korlátozott papírokkal :) ). Szenvedtem vele rendesen az első pár 100 km alatt, mire megszoktam a súlyát. Mellesleg 600-as létére nem kis darab.
Súlya 220 kg. felett van teletankolva. Ha egyszer elindulsz vele, onnantól azonban már nincs gond. Azt teszi mindig, amit mondasz neki. Nincs meglepi. Ez jó is, meg nem is. Egy idő után ki lehet nőni, viszont kezességéről is nehéz lemondani. Sok olyan veteránt ismerek, akik nem cserélnék el semmiért sem. Milyen igazuk van...Csak én gyarló kívántam és vettem nagyobbat. :)
A futóműve kellően feszes a sportos vezetéshez, a kanyarokat is reggelire eszi. Ismétlem nagyon egyszerű vele motorozni.
A motor kellően pörgős (nem hiába, egy régi sportmotor szíve dobog benne). 7000-es fordulat felett megtáltosodik a kicsike, és innentől kezdve lehet vele "sportmotorozni" is. Egy sportdobbal megdobva igen kellemes üvöltő hangja van. Nekem nagyon hiányzik a kis vad hangja...Nálam a vége 220-nál volt. 160-ig húz rendesen, utána kicsit autósra veszi a figurát.
A kényelemre nem lehet panasz. A konstrukcióból adódóan hely az van bőven mindkét utasnak. Az 1200-es is majdnem ugyanekkora. Egy túraplexivel megdobva 160-ig a 187 cm-es magasságommal nem volt sosem gond csendes időben. Utána kicsit bújkálni kellett, de ez egy ilyen szakma...:)
Két utassal sajnos már nem annyira fürge. Nálam nagyon is érezte, ha bárki is felült mögém. Hölgy utasokkal sem tudtam 190-nél többet kisajtolni belőle, holott csak velem 220 a vége.
Városi forgalomban is elemében érzi magát. A pörgős motor és a 6 sebességi fokozat örömmotorozássá teszi ezeket a kilométereket is. Gyengének igazából hosszabb autópályás utak alatt éreztem. Mezei autóutakra bőven elég ez a 77 paci is, főleg ilyen útviszonyok mellett. 160-170-es utazót is simán bír...Nem is olyan kevés ez autópályára sem. Jogsidat is bukhatod vele simán. :) Monnyuk ott már sok tartalék nincs benne. Kitűnően alkalmas szerpentines kanyarvadászatokra, illetve hosszabb túrákra is.
Volt, hogy egy nap alatt több, mint 600km-t vezettem le vele úgy, hogy ebből vagy 30 km városi tötyögés volt össze-vissza. Nem fáradtam el rajta. Kényelmes volt végig és állandóan előzgettem.
Mindezeken túl marha takarékos a kopó alkatrészekkel is. 21-22.000km-nél kellett nekem láncot meg gumit cserélni. (A lánc is valószínű a kezdő korszakom idején elkövetett helytelen tisztítás miatt nyúlt meg hamarabb, minthogy elkopott volna.)Fékbetétet is ekkor cseréltünk, de azt is csak a hátsót. Gyakran tapostam sajna akkoriban...:) Mikor 27-28.000km körül megváltam tőle az első fékbetét még a gyári volt! Tehát ha figyelsz rá, akkor a kötelezőkön kívül évekig nem kell rá költeni! Mindemelett persze mentem vele sokszor durván, mert bírja és kívánja is a sportos vezetést.
A fogyasztása miatt is visszasírom. Vegyes használatban, ha volt utas, ha nem, ha volt csomag , ha nem, ha száguldoztam, ha nem, nem tudtam 5.4-5.5-ös átlag fölé vinni! Persze faszán kell ehhez bejáratni. Akinek eladtam ő állítólag autópályán kihozott a 20 lityis tankból 400 kmt! Ez azért nagyon megabrutál szerintem. El is hiszem neki, mert nálam is folyamatosan 360-370 km után kellett tankolni, és olyankor még volt benne 1 liter körül úgy, hogy jól telenyomtam benzinnel a tankot.
Versenytársai sok esetben rávernek minden tekintetben, már ami a menettulajdonságokat illeti. Viszont felhasználóbarátiságból mindenképpen Ő viszi a prímet! Ennyi pénzért ilyet máshol nem kapsz. Megbízható, jóformán örökéletű és ha normális vagy (lehet azért kenni neki, nyugi!) alig kell rákölteni.
Amire érdemes figyelni gumicserénél, hogy ne a gyárit tetesd vissza rá. Ugyan nekem 21000-22000-ig bírta, de nem tapadt túl jól. Ráadásul marha drága. A hátsó árából kijött a teljes szett Pirelli Diablóból, ami ugyan kicsivel puhább, de sokkal jobban tapad. Csak ajánlani tudom. Nekem nagyon bevált. Az is bírja legalább 15000-ig szerintem.
Szóval aki nem vad motoros, és évekig akar olcsón, és tényleg pörgősen motorozni minden körülmény között, meghibásodás nélkül, kényelmesen, egy feltünő motoron (feketét vegyél) annak nagyon is ajánlatos. Tökéletes kezdőmotor kellő adrenalin tartalékkal, illetve tökéletes ingázó motor hosszú távra!
Hibalista
- 1. Érintkezési hiba a jobb első irányjelzőnél.
- 2. Fénykürt gombja be-be ragadt, aztán magától megjavult :)
Ide hordtam szervizbe
Power City Debrecen
Nem ingyen csinálják: -1 :D, meg olyan nincs, hogy 10/10...Eddig minden rendben. Megkérik az árát(mint minden márkaszervízben), de sose semmi bajom sem volt egy mocival sem eddig náluk.
Értékelése: 9
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 27000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |