Rossz emlék
Szöveges ítélet
Túrázni szerettem volna a nagyrobogóval, azért vettem, de nekem ez valahogy nem jött össze. Nemsokkal a megvétele után azzal indított, hogy elkezdett durrogni. Először kicsit aztán egyre sűrübben, végül egy szép durr után lelőtte a karburátort a helyéről, távol a lakhelyemtől. Persze az átkozott burkolatok miatt szinte semmit nem látni a motorból, de valahogy rájöttem a hibára, valahogy hazakeveredtem.A durrogás azért volt mert a feszszabályzó nem töltötte rendesen az akksit és egy bizonyos fordulaton nem volt töltés, ezért megzavarta a gyujtást. Ennek az oka egy leszakadt testvezeték volt. Azt hittem vége a gondoknak, elindultam a hegyekbe Ausztriába, mi baj lehet nem?
Valamiért volt egy olyan érzésem nem tudom miért, nem állítottam le a motort egyszer sem, mikor megálltam pihenni akkor is pöfögött. Ez volt a szerencsém mint később kiderült. Hála ennek a japán csodának, se olajnyomás lámpa, se töltésjelző lámpa. Nekem valószínű mindjárt az indulás után megszűnt a töltés. Visszafele a házamtól kb 2 km-re egyszerűen megállt a motor, elfogyott minden energia az akkumulátorból és ezt semmi nem jelzi !!
Ezután elment minden bizalmam a motor iránt, nem mertem vele elindulni sehova sem, mennie kellett a háztól. Egyébként is rettentően labilis, főleg kanyarban, szélben, meg mindig, az előzést külön meg kell tervezni. A feszültségszabályzó a világ legdrágább alkatrésze ehhez a típushoz, senki nem tudja miért kb hatvanhétezer ft. Egyébként szép motor.
Hibalista
- feszültségszabályzó
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (1) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 37000 |
Megbízhatóság | (1) | Vezetett km | 1200 |
Szerviztapasztalat | (0) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző motorja? | Shadow | Következő motorja? | F-650 |
Ennyire szerette | (1) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (1.9/10) |