Megbízható mindenes
Szöveges ítélet
A széria egyik utolsó darabját vettem 2003 végén. Olyan motort kerestem, amin ülve lehet közlekedni. Nem hanyatt, nem hason, ülve. A nyereg magas, az Ignisek, Zafirák fölött még jól ellátni. Igaz, ehhez kell az én 190 centis magasságom is.
A szélvédelme elég gyenge. Magasított plexi sem csodaszer. 120-130 felett már csimpaszkodni kell és a fogyasztása is megnő. A nyereg viszonylag keskeny és elég kemény - szokni kell, vagy kitömetni. A vibrációja jellegzetes, határozott. 500 km után olyan, mintha hangyák lennének a kesztyűben. Nem csípnek, csak kedvesen mászkálnak :) 5000 körül (~110 km/h) van benne egy rezonancia. Nem szeretek tartósan benne haladni, inkább gyorsítok/lassítok. Ülőhelyzet egyenes, lábat, feneket megosztva terheli. Huplikon, terepen ki lehet állni a nyeregből, bár úgy a kormány kicsit alacsony.
Kezelőszervek kézre esnek, tükrökben jól látni, masszívak, nem remegnek. Az oldaltámasz elég csenevész, a középállvány kötelező extra.
A rugózása lágy, könnyű terepet, durva aszfaltot jól viseli. Két személlyel v. csomaggal érdemes hátul az előfeszítést és csillapítást növelni. Elől is érdemes lenne, csak ott nem lehet. A fékek utassal/csomaggal haloványak, szólóban megfelelőek. Ha nagyon erőltetjük, az eleje inkább hajlamos megcsúszni, minthogy felkapja a hátulját. Ez a gumi "érdeme" is, a gyári Pirelli kemény, mint a bakelit.
Teljesítménye 140 kg terhelésig elfogadható. Ez kb. azt jelenti, hogy vagy utas, vagy csomag. Ha mindkettő van, akkor már nem élmény a hegymenet. Szólóban mindenre elég, ami egy ilyen felépítésű motorral józan ésszel szóbajön.
Tanktáska nehéz ügy. A púpos, műanyag tank miatt csak kellő kreatvitással oldható meg. Ennek ellenére jól pakolható, az ülés hosszú, a csomagtartó masszív, oldaldobozolható. Nyeregtáskának érdemes konzolt csinálni, mert a bal oldalit a kerék könnyen megeszi.
Fogyasztások
300 km-enként egy tank benzin (~16 L)
6 ezrenként szűrő, 2 L olaj
12 ezrenként 2 gyertya, szelephézag állítás (csavaros)
a légszűrő mosható olajos, csere igény szerint
24 ezernél fékbetétek, gumik, fékolaj csere, tompított fény izzó
30 ezernél láncszet
Ami nem tetszik
Hátsó előfeszítés csak a rugóstag kiszedésével állítható. Az eredmény az, hogy vagy utassal jó, vagy szólóban, vagy mindenhogy rossz, de nem annyira :)
A fényszóró magassága csak csavarhúzóval és kitűnő lyukérzékkel állítható. Változó terhelés mellett kellemetlen: vagy nekem, vagy a szembejövőknek.
Fényszóró égőcseréhez nőgyógyász szakvizsga kell, vagy a műszerfal lebontása.
Összességében olyan mint a kacsa: úszik, repül, gyalogol - de egyikben sem kiemelkedő. Ezzel együtt egy szerethető, gazdaságos (nem tesco!), sokcélú, jól használható, élvezetes járgány.
Hibalista
- Kormánycsapágy korrodált, beverődött. Szerviz szerint típushiba. Garanciában cserélték kb. 4000 km-nél. Azóta rendben.
- A hátsó kapaszkodó egyik csavarjának feje leszakadt magától. Bal első index leesett 45 e-nél. Valószínűleg a rezgéstől. Ezen kívül csak fogyóanyagot kellett pótolni.
Ide hordtam szervizbe
Hollós
Értékelése: 7
Másik szerelő értékelése
Kék Hold
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 7 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 45000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | ETZ 125 | Következő motorja? | BMW |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.4/10) |