Imádott darab!
Szöveges ítélet
Mikor bevállaltam,szinte ismeretlen volt előttem.Elég fura módon jutottam hozzá,talán megérdemel pár szót.Épp elmentünk 2010 őszén feleségemmel egy pár napra kikapcsolódni.Dél körül indultunk,de előtte összefutottam egy haverommal.Mondtam pár napig nem leszek itthon,mert elutazunk.Azt mondja,ha lenne egy-két szabad órám elmehetnék megnézni egy onnan kb 25km-re lévő motort,amit az ő egyik haverja nézett ki magának,de a távolság (230km) miatt még nem volt alkalma megnézni,de ha én megtenném neki megköszönné.Mivel én is akkoriban másik motor vásárlásán agyaltam szívesen bevállaltam.És igen!Ez az!Nekem első látásra a szerelem volt!A havernak elmondtam telefonon mi az amit cserélni kell,mert végtelenségig kopott volt rajt minden,ami lehet.Ő elállt a vásárlástól,én meg ráálltam.3 nap múlva nálam volt a motor,persze itthon még forgalomba kellett helyezni,de mire erre került sor már minden ki lett cserélve rajt cca.180e-ből.Mint az új olyan lett,és innen már csak az úti célok kiválasztása,és a tankolások voltak,ami a teendőket illeti.Iszonyatosan jó motor!100le/98nm,szinte alapjáraton elmegy még ötödikben is,és ha kell gyorsul.Soha nem kellett visszaváltani előzéskor,gondolkodni,hogy egy kamion előzésekor beférek-e még,mert pillanatok alatt gyorsul,mintha kötélen húznák.18 literes tankja ellenére nem kell a benzin kutakat sűrűn látogatni.Nem kell egy hosszabb túra (1-2 ezer km) előtt napokig felkészíteni.Túra dobozok kellenek rá,és ki lehet menni a világból vele.A hegyekre úgy megy fel (még a 17%-osra is),mintha kívánná azokat.Út fekvése,kanyarodási képessége kiváló.Most kap előre-hátra új rugóstagokat,mert az első rugók kilágyultak,az egyik hátsó meg nem igazából volt jó.A gyári ülés a hosszabb túrázásra nem a legalkalmasabb,de csekély ráfordítással az lehet.Plexi kell előre,mert a szélvédelem =0.A nagy túramotorosokat gyalázom vele,bár 30 év,és 200e km motorozás nem hazudik.Kortalannak tűnő állapota miatt még sokat hajtanám,amíg még elmegy.Szóval,amennyiért vettem azt hiszem egy jobb 125-ös sem jönne ki.1000€ volt házhoz szállítva.
Hibalista
- Csak,ami el kophat rajt:fékbetét,féktárcsák,gumik,láncszett.
Ide hordtam szervizbe
Én magam,ill. a gumisok,akik a gumikat cserélték.
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 32000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 18000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | ZZR 1100 | Következő motorja? | Marad ez,amíg tudom hajtom! |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (9.9/10) |