Huncut disznó
Szöveges ítélet
Imádok endúróval kirándulni köves- és földúton egyaránt, és egy öreg DR800-as Suzuki után valami újabbra és könnyebre vágytam. A KTM 640LC4 és a DRZ400 között vacilláltam, de sokan mondták hogy a KTM szervizigényesebb és drágább az alkatrész hozzá, ezért a Suzuki mellett döntöttem. Később kiderült hogy egyik állítás sem állja meg a helyét.
Viszonylag boldog voltam vele, teljesen újszerű volt, nagyon harapott, raktam rá egy Akrapovicot, a 145 kilója tűrhető volt, és klasszikus enduro pofázata is bejött. 4-5 liter között fogyasztott, a vége kb 130-140 volt de akkor már nagyon kellett kapaszkodni, nem autópályára való. A gond akkor kezdődött amikor elkezdett lemerülni az akksi. Vettem új akksit, a probléma továbbra is fennált. Szerelőm szerint biztosan a fesszabályzó a gond, vettem kurva drágán egy gyárit. Nem az volt. Próbálkozott még pár dologgal, de addig könyörögtem neki hogy nézzük meg a generátortekercset amíg megnéztük. Ki volt égve egy része. Kurva jó hogy ráköltöttem már vagy 100 rugót két nem létező hibára a valódi helyett. Na tekercseltessük újra. Természetesen kóklerék elkúrták, rövidebb lett a kábelköteg. Utána se fért már be, megint elbuktam pénzt. Akkor rendeltem neten hirdető jóembertől gyárit. Hát kurvára utángyártott volt. Valahogy visszafizette. Szentesi suzuki szerviz szánalmas, nem volt más választásom mint Pestre vinni a Suzuki Újpesthez. Na az egy profi brigád, volt profi tekercselős emberük és csapatuk, pillanatok alatt megcsinálták nem is olyan drágán.
Viszont ezek után nagyon gyorsan eladtam a rohadékot hogy 180+ HUF-ot buktam rajta részben az én hülyeségem miatt. Most egy közepesen szakadt KTM640 LC4 boldog tulajdonosa vagyok aminek az alkatrészárai sokkal olcsóbbak a DRZ-inél és még soha semmi baj nem volt vele annak ellenére hogy szanaszét van herélve. Megkapja az olajat 2000 kilométerenként is és kivisz a világból, ha pedig a lemerül az akksi akkor simán berúgom. Én ezekután a KTM-et ajánlom mindenkinek.
Hibalista
- - generátortekercs
- - fesszabályzó
Ide hordtam szervizbe
Szeged
Értékelése: 1
Másik szerelő értékelése
Suzuki Újpest
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2008 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 8000 |
Megbízhatóság | (5) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (3) | Átlagfogyasztás | l |
Előző motorja? | DRZ800 | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (5) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.8/10) |