Hollywoodi történet
Szöveges ítélet
Az első nagy motorom volt. A szerelem a Drz iránt úgy kezdődött, hogy az egyik barátom kitolt egy Drz 400 supermoto-t a szalonból, és az ablakunk alá parkolt..nekem évekkel később lett csak lehetőségem céges kölcsönből megfinanszírozni egy addigra már több, mint 10 éves példányt, a legolcsóbbat, amit találtam..
A törökbálinti Red Baronban vettem, ami utólag nagy hibának bizonyult. A motor megtekintése után aláirtuk a szerződést, megállapodtunk, hogy két hét múlva érte megyek. Az átadást húzták-halasztották, arra hivatkozva, hogy éppen jon egy japán szakember, aki majd átnézni az elektromos rendszerét - az egyébként kizárólag berúgós, akksi nélküli motornak. Végül eljött a várva -várt január végi nap, amikor kitolták a motort a szalon elé, elmondták, hogy mennyi új alkatrészt kapott, többek között egy új akkumulátort :) majd a srác nem tudta beindítani..végül sikerült,így boldogan hazaindultam a krosszgumival szerelt, 51 lóerős (ezelőtt egy új korában 10 lóerős gépe hajtottam) ismeretlen motorral a havas, jeges fővároson keresztül. Egy apróságot sajnos nem vettünk észre a vásárlás előtt, a váznyak el volt repedve, ami elég kellemetlen több szempontból is, az egyik ugye magától értetődik, a másik, hogy száraz karteres motor leven a váz egyben az olajtartály is, így a motorolaj is szivárgott a repedésen át - amit eladás előtt gondosan letöröltek, gondolom igy kerülte el a figyelmünket. Ezután viszont garanciálisan sem akarták javítani, mivel - ezt sajnos tudtam - ez versenymotor, erre nem vonatkozott a híres Red Baron garancia.
Végül ezt a problémát Sima Béla és csapata kijavította, bar sajnos nem lett tökéletes a hegesztés és később is szivárgott az olaj - bar joval kevésbé.
A kezdeti nehézségek után minden rendben volt a motorral, imádtam, azóta is visszasírom, hogy eladtam.
Motorikusan jó volt, rövidek voltak a sebesség fokozatok (enduro lévén) amit nagyon díjaztam a városban, ha jól tudom, a 10 lóerővel gyengébb, de más áttételezésű (15-39) gyári supermoto 4mp alatt van 100-on..én szerettem, hogy pörgős, próbálkoztam nagyobb első lánckerékkel is, de visszatértem végül a gyárira (14-41).
A futóműve kifejezetten jó volt a budapesti utakra, a fékei lehettek volna harapósabbak is, különösen az első - de azért általában meg lehetett állítani vele a 119kg-os gépet. Azt mondják a hozzáértők, hogy orrnehéz, én ebből sokat nem vettem észre normál használatban, terepre pedig csak ritkán jutottam ki.
Építéséből adódóan magas volt a 170 centimhez, az ülés szivacsából ki kellett szedetnem, hogy egy teli talpamat le tudjam tenni a lámpáknál. Mindig ugy kellett felmásznom a motorra berúgni, igy kellemetlen volt a kocsisor elején lefulladni, mert le kellett tennem a kitámasztót az indításhoz :)
A fogyasztása (mármint a benzin:) nekem tűrhető volt, 4 és 5 liter között evett 100-on, a szimmering csere előtt az olajfogyasztása 0,5 l/100km volt..
AZ olajat havonta-másfél havonta cseréltem, mivel az "E" változat hivatalosan üzemórás (30, ha jól tudom) úgy számoltam, hogy ez durván 1000-1500km-nek felel meg, ennyit mentem havonta nagyjából.
A lámpa elég gyér volt, éjjel jártam haza munkából 20-25km-re a fővárostól, így kellett egy erősebb izzó és egy új lámpamaszk.
Sajnos nem happy end a történet vége, a budai rakparton egy autós a parkoló öbölből akart visszafordulni, én pedig már nem tudtam megállni, így a vezető oldali első ajtót kaptam telibe. A szokásos kifogás, túl gyorsan jöttem, stb, nem ismerte el a hibáját - kénytelen voltam rendőrt hívni. Két óra után ki is jöttek, velük is vitatkozott kicsit az úriember, majd végül meggyőzték, ha nem akar szakértőket is fizetni, akkor ismerje el a hibáját. Meg is bírságolták 5000 forintra, engem pedig 10000-re, mert kivételesen a másik hátizsákomban maradt a forgalmim.
Gazdasági totálkár lett a vége a történetnek, igy amit a biztosító fizetett és amit a motorért kaptam, legalább a pénzemnél voltam. Öröm az ürömben.
Hibalista
- Nem romlott el rajta semmi, kicsit ette az olajat, amit szepepszár-szimmering cserével orvosoltunk
Ide hordtam szervizbe
Egy barátom segítségével szereltem, a szepepszár-szimmeringeket a Suzuki Hollósnál cserélte ki egy kedves szerelő
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Red Baron Törökbálint
Értékelése: 1
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (2) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 20000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | Nx 125 | Következő motorja? | Cb 400 superfour |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.3/10) |