Hibátlan - GSX 550 E
Szöveges ítélet
Tanulómotor volt egy cégnél. Nagyon megkímélt volt, kevés km, rutinvizsgán túl lévők tanultak vele, de csak városban. Lomha volt, mint a dög, de egy kicsit meghajkurásztam (persze kizárólag Németországban:-)), és szépen megy már. Az elején 5-6 lityit behörpölt, most már 4-4,5 lityi elég néki, igaz, nem vagyok egy hajkurászós típus, 120 fölé nem nagyon megyek. Szélvédelem egy deka sincs, nem úgy, min a gsx550ef esetében, csak egy hangyányi kis fejidom, az meg nem sokat ér. A műszerezettsége szerintem elég, ha kell, veszettül megy, ha kell, takarékos. Kicsit nehéz, de ez nem zavar, soha nem kell tolni, nagyon megbízható, csak a karbantartást kell rá költeni, azon kívül alig. Gyári adatok szerint 200-ig kipörög, lehet, hogy tud annyit, de én csak egyszer própáltam 180-ig, akkor már nem nagyon volt benne erő, igaz, nem hajoltam a tankra, és azért 195 cm magas vagyok, veszettül kellett már kapaszkodni. Az egyetlen gondja szerintem, hogy elég keskeny a gumi rajta (120-130), és ugyan jól kanyarodik, de gyors egyenesekben nem érzem elég stabilnak, az úthibákra nagyon érzékeny.
Összességében egy nagyon megbízható, könnyen és olcsón szerelhető moci, aki ilyet vesz, szeretni fogja.
Hibalista
- Első fék féklámpakapcsoló - 6.200,-Ft
- Szelepfedél-tömítés - csak ragasztani kellett - 2.000,-Ft
- Biztosíték alaplap - 4.500,-Ft
-
Ide hordtam szervizbe
SUZUKI - JFF&Nívó Bt. (Veszprém) Korrektek, barátságosak nagyon megbízhatók, pontosak, precízek.
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1989 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 41000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 5000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.9/10) |