Fekete szépség
Szöveges ítélet
2003 végén, több év motortalanság után döntöttem úgy, hogy "márpedig most már KELL egy motor". Az előző 750-esem után mindenképpen valami olyat szerettem volna, ami csupasz, 2 személynek csomagokkal is kényelmes, és megpakolva sem kell vele visszaváltani a gödöllői emelkedőn, hogy felmenjen. Pár hét nézelődés után a választás a GSX1400-ra esett. Nem feltétlenül akartam ekkorát, kicsit tartottam is tőle a Katana 70 lóereje után, de az Inazumák addigra kifutottak, a többi, klasszikus formájú naked az ára miatt esett ki, a Bandit pedig közel ugyanolyan áron lényegesen régebbi technika. A döntést azóta se bántam meg, az 1.4-es maradéktalanul tudja azt, ami nekem kell.
A blokkja bivajerős, már a bejáratás alatt kiderült, hogy a 6000-es fordulat átlépése ép ésszel gyakorlatilag értelmetlen:) És amit szerintem semmi más nem tud: 2 személlyel 2-esben alapjáraton elgurul. 1500-tól húz, 6.-ban is, 4000-nél a legkisebb gázadásra is megindul gondolkodás nélkül, megpakolva se probléma vele egy előzés.
Futóműve autópályatempónál is stabil, gyári beállításokkal is. Én csak a hátsó rugóelőfeszítést szoktam állítani, terheléstől függően, másra eddig nem volt szükség.
Sajnos, a hátsó rugóstagok hidraulikus előfeszítés-állítása nálam gyenge pontnak bizonyult. Külföldi fórumokat olvasva, nem tűnik ritka problémának, bár itthon mástól még nem hallottam, hogy gondja lett volna vele. Az én garnitúrám 15000 körül szorult cserére, szerencsére még garanciaidőn belül. 30000 után megint megadta magát, de azóta sikerült kideríteni a javítás módját, így ezt már házilag oldottam meg. Ezen kívül csak a kötelező szervizeknél kellett vele foglalkozni.
A gyári gumikkal nem volt bajom, 15000-nél cseréltem őket Metzeler Roadtec Z6-ra, amiből azóta a második garnitúrát nyúzom-nekem bevált.
Vezetni városban sem rémálom, bár a súlya és a tengelytáv alapján nem ezt gondolná az ember. Persze nem egy kisenduro, de nem okoz vele gondot a sorok között se manőverezni... feltéve, ha van elég hely, mert a szélessége azért adott. Országúton érzi igazán jól magát, hosszabb, nyújtott kanyarokban, de azért tudtam vele tartani a lépést a Mátrában is, mikor csapatban mentünk arra. A szélvédelem egy naked-en nem igazán értelmezhető fogalom, de a lámpa fölé rakott kis plexi sokat javít a dolgokon. Autópályán 180-nál, kicsit összehúzódva még nem kényelmetlen, elég jól eltereli a szelet a felsőtestről.
Az ülés alatt rengeteg a hely, egy sima motorozáshoz felesleges bármilyen hátizsákot vinni. Nekem kényelmesen befér az esőruha, EÜ-csomag, izzókészlet, szerszámkészlet, meg még pár apróság, és egy láncspray is.
Az eddigi 40ezer km alatt abszolút nem csalódtam a motorban, ha tehetném, legközelebb is ilyet vennék. Bár, ha a régi GSX-ek tartósságát is örökölte, akkor cserére jó darabig nem lesz szükség...
Hibalista
- hátsó teleszkóppár előfeszítése - garanciában csere
Ide hordtam szervizbe
Amargo
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Suzuki Nyíregyháza
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (5) | Évjárat | 2004 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 4 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 41000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.3/10) |