Fekete nőstény I.
Szöveges ítélet
Nos, 1 hónapja vettem a mocit Kéthelyen, a Bajnok Motornál (azért említettem őket meg, mert jókat hallottam róluk, nagyon korrektek és segítőkészek voltak- vagy talán a Moncsi miatt?:-) ).
Na de az Erikának is megmutattam- és tetszett neki!:-)
Először új 1250-es Banditot akartam venni, de ezt a fekete paripát interneten láttam. Gondoltam, ha sérülésmentes, keveset futott, magyar, vezetett szervízkönyve van, akkor egy pillantást megér.
Elmentem, megnéztem, kipróbáltam- és azonnal rábólintottam.
A leírásnak megfelelő állapotban volt, karcmentes és tényleg megkímélt állapotú.
Szóval hazahoztam, mentem vele 1000 km-t, és nem bántam meg, hogy elhoztam.
Nem vagyok egy technikai buzi, nekem fontosabb a megbízhatóság, a nyugottság és a kiszámíthatóság.
Ezt a típust már isten tudja mióta gyártják, ugyanazzal a technikával, szóval nagyon megbízható és kiforrott konstrukció.
Nekem külön öröm, hogy olajhűtéses. Hátrányát eddig nem éreztem, és amúgy is szeretem a nem hagyományos dolgokat.
A blokkot egy kicsit morgósnak érzem, és természetesen nem is olyan finom járású, mint a mai szupergépek.
De pont ez az, ami miatt szereti az ember - a kisebb-nagyobb hibáiért, ha egyáltalán annak lehet nevezni.
Még szerencse, hogy a motorokban nem terjedtek el az autókban használatos mindenféle elektromos csodakütyük, mint az ABS (na jó, ez azért hasznos lehet), vagy kipörgésgátló (sicc!) meg a többi élménygyilkos ketyere.
Épp az a lényeg - szerintem - a motorozásban, hogy ÉRZED magad alatt a motort az összes jó és rossz tulajdonságával együtt. Amit persze elfogadsz és tolerálsz.
Mi a jó egy steril,laborban kifejlesztett csodamociban?
Jól gyorsulsz (bár ez a típus is jól nyomul), jól lassulsz (ennek a hátsó tárcsáját nem érzem elég hatásosnak), őrült hangja van- és ennyi!!
De ennek - és a többi "régebbi" motornak, márkától függetlenül - még lelke van...
Szélvédelmét nem érzem elég hatásosnak, elkelne egy túraplexi. Én mindenképpen idomos mocit akartam, mert igaz, hogy a naked motorok dögösebben néznek ki, de én azért nem akartam minden motorozás után a kabátomról lepucolni a bogárhadat. Hát nem is kell! :-)
Az oldalidom kivágott részein vezetik el többek között a blokk hőjét- ez jól is jön a lábnak hideg reggeleken. :-)
Amikor hazahoztam, átnéztem a Suzit A-tól Z-ig.
Semmi probléma nem volt vele, összes eredeti csavar a helyén volt/van, sehol nem kellett utánahúzni, és nem is láttam deformálódott csavart- magyarul nem igen piszkálták.
A kényelem meglepően jó a sportosabb üléspozíció ellenére, az utasnak meg egyenesen kiváló- tudom, mert kipróbáltam.
A fogyasztás nekem egyenlőre 7 l körül alakul,biztos lehet lejjebb vinni, de mivel még ismerkedek a motorral, tudnom kell, mit bír, hogyan viselkedik, hol vannak a határai- szóval most a fogyasztásra nem koncentrálok.
A régebbi JAWA-m után ez egy lórúgással felérő teljesítményű állat, de mivel ésszel szoktam vezetni, ezért nem érzem a váltást nehéznek.
Ezért valószínű nálam ez a motor csak sok-sok km után mondja be az unalmast, legalábbis remélem.
Ezek az első 1000 km tapasztalatai, reményeim szerint később még írok az együtt eltöltött sok ezer km után is.
Hibalista
- még szép, hogy eddig semmi
Ide hordtam szervizbe
nem fogom, én és ismerősöm buheráljuk-tehát 10+ :-)
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1992 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 0 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 10100 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 1000 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.7/10) |