Az én kedvencem
Szöveges ítélet
Fantasztikus. 25 év kihagyás után ültem az 1 200 Banditra. Valamikor 350CZ-t hajtottam. 2007 karácsonyra leptem meg magam a mocival. (Ja most 47 éves vagyok)
Most 2008 február 3.-4. volt a nagy próba, az enyhe idő miatt.
Az indulás kis gázzal finoman elsőre sikerült, lefulladás nem volt.
A kanyarodást kell gyakorolni, hogy mennyi gázt húzzak, vagy ne.
Az első nap csak finoman és lassan mentem vele kb 80 Km-el.
A második nap már több volt a bátorság és 5-ös autópályán meghúztam, azt hittem lemaradok a motorról, úgy elkezdett gyorsúlni. Fantasztikus érzés volt. 140 Km-nél elfogyott a bátorság gáz vissza a motorfék nagyon szépen le lassította.
Kipróbáltuk két személlyel is, az erőben illetve gyorsulásban szinte nincs különbség mintha egyedül mennék.
Túl nagy gázt nem mertem húzni mert éreztem, hogy az utas kezd hátradőlni, nehogy lemaradjon. Mindketten 105 Kg körül vagyunk.
Egyenlőre nagyon tettszik. A választásom azért eset a nagy Banditra mert a fórumokban sok jót olvastam róla és az ára is kedvező volt véleményem szerint. a motor 2005 decemberi gyártású tehát mikor vettem 2-éves 19 000 km. 1 200 000 Ft.
A hangja is tettszik ahogy felpörög a sok lóerő.
Hibalista
- Még semmi.
Ide hordtam szervizbe
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 19000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 300 |
Szerviztapasztalat | (6) | Átlagfogyasztás | 0 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |