Az első, de a legjobb választás
Szöveges ítélet
2008.07.05. Székesfehérvár
Menthetetlenül megcsapott a benzingőz. Most már megadom magam. Évekig elnyomtam a kényszert hogy motorra ülve rójam az utakat, de most már nincs tovább elkapott a gépszíj. Két nappal később már beiratkoztam a suliba és egy hónappal később már kezemben volt az "A" kategória is. (Az hogy, hogy lehet ilyen gyorsan és ilyen lapos képzéssel megszerezni az inkább törvényi hiányosság és más fórumba való).
Azt, hogy milyen motor is legyen a nagy Ő már korábban eldöntöttem. Szempont volt a -lustaságomat is figyelembe véve- praktikum, a kényelem, a gazdaságosság és egyéb ehhez hasonló izgalmas szavak. Önkritikám azt diktálta, hogy kezdő motoros lévén ne bajlódjak a lámpánál a váltóval kuplunggal -feltartva ezzel a mögöttem lévőket- az automata váltó került előtérbe. (Később kiderült egy GSR nyergében, hogy ettől való félelmem alaptalan volt).Ezzel le is szűkült a kör pár típusra melyből A Burgonya került ki győztesen. Az iskolával egyidőben kezdtem keresni a neten a gépeket és rá is akadtam egy távoli kisvárosban erre a paripára. A maga egy évével és az alig több mint ezer megtett kilóméterével tökéletes választás volt. Lemegy, (naná hogy a kölcsön GSR-el :) ) lefoglal, egy hét múlva elhoz. Hát már a hazaút is extázis volt. Az azt követő több ezer kilóméter meg teljesen összegyúrt minket. Idén fő a biztos tudás alapon egy motoros vezetéstechnikai tréningen is részt vettünk. Bebizonyosodott, hogy a motor még mindíg többet tud mint, én. A képzés alatt igyekeztem ezt a hiányoságot a lehető legnagyobb mértékben behozni. Elképesztő, hogy meddíg lehet dönteni, milyen szűk helyen meg lehet fordulni és egyéb eddíg varázslatnak tűnő kunsztokat lehet megcsinálni vele.
Egyetlen kellemetlen élményem volt ami, nem a motor hibája. M7 autópálya, belső sáv, 160km/h és a bal alsó idom előről leválik a motor alá fordul kis híjján elérve a hátsó kereket. Az idom cseréjénél kiderült,hogy a rögzítő fület ragasztották. Profin munka. Nem tudom hogy az előző tulaj vagy a motort eredetileg eladó kereskedő volt-e a ludas, mindegy, megúsztam.
Ergonómia: kényelmes első-, fejedelmi utasülés. Alapkivitelnél csak első, állítható támasz, Executive kiadásnál hátsó támasz is. Szép formájú első lámpák is idomok. Praktikus, kézreálló kormány.
Ülés alatt több mint 50 liternyi csomagtér ami két bukónak vagy egy csomó minden másnak elég. A lábtér elégséges. Nekem a térdvédőm -üléspozíciótól függően- néha belekoccan. Ezen nem csodálkozom, a japók átlagban sem 196cm magasak.
Vezetés: az elsőre soknak tűnő 250kg nagyon könnyen egyensúlyban tartható még alacsony sebességnél is. Kellő gyakorlat után már fordulékony. Jól gyorsul, piros lámpánál nem kell tartani beragadástól (rögzítőfék!)
Az első dupla és a hátsó szimpla féktárcsák kellő mértékben fékezik.
Mivel gyári kipufogóval nagyon halk így az autósok alig vagy egyáltalán nem észlelik és emiatt (is) fokozott óvatosság szükségeltetik az autósok között.
Na ja, autósok között el lehet férni.Ha kevésbé bátor a motoros akkor manuálisan behajtott tükrökkel. (Executive - motoros tükrök)
Idén az ebayről szereztem rá utas háttámlát így az utas nagyobb biztonságban és kényelemben érezheti magát.
A magasságom miatt szélvédelemről már csak nyakig beszélhetünk. Az utas teljes védettséget élvez. Esőben egész jó a védelem szinte a megállásig relatíve száraz ruhában utazhatunk. Extrém esőre ez már nem vonatkozik. :)
A kéz valamint a magas motorosok fejének szélvédelmét csak a túraplexi orvosolja.
Vegyes: Műszakilag teljesen rendben volt a megtett kilóméterek alatt. Nem tudom, hogy váltó lenne a hiba, nekem ha hidegben indul akkor kicsit "kattog" valami. Meleg motornál már nem tapasztalható. A gyári gumi alkalmanként csúszkál de ez inkább a "kiváló" minőségű magyar utaknak köszönhető.
Biztosítás: kötelező biztosítása elfogadható áru, a casco -a magyar biztosítók hozzáállásának köszönhetően- sajnos magas.
Összeségében: stílusteremtő, könnyen vezethető és kezes motor
Hibalista
- semmi
Ide hordtam szervizbe
Suzuki Benkő - Kistarcsa
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
S.K.
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 1257 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 11000 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (1) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.6/10) |