A bivaly
Szöveges ítélet
2001 ben képen megláttam és egyből beleszerettem, villámgyorsan megrendeltünk belőle a kollégámmal 2db-ot, aminek következtében az első 2 magyarországi darab a tulaj-donunkba került. Átvételkor jött a megdöbbenés! A méretei!
Magam is 120 kg vagyok, de ehhez azért szokni kellett.
Főként, ha az ember az oldltámaszt nem rendesen nyitotta ki, s a föld előtt 3cm-re fogta meg a gépet. Hát nyúlott minden
derék, kar, izület, minden mi fájni tud. Ajánlom ilyenek után a
Crotalgin Forte kígyómérget. Használ. Az első km-ek a barátkozás jegyében teltek, nem győztem a 6. gangot kihasz
nálni. A lakóhelyemről való kijövet az maga volt a billegés
/kavicsszállítók generálta nyomvályuk/. Először el is neveztem gumitehénnek. Addig csinálta ezt amig egy gumis haverom,
Losonczi Pisti, magához nem parancsolt. Ülj rá, állj fel, ülj rá
...... és így tovább. A lényeg,hogy beállította a futóműveket
a saját súlyomra. Innentől úgy és oda ment, ahova én akartam. A koronát a gumiváltás tette fel, Brigestone-rol Metzelerre. Így már pöpec.Problémám nem volt vele, habár
az első időben néha visszadobta a sebességet, és induláskor
a hátsó villa felől mai napig néha hallatszik egy halk alig érezhető kattanás. Ez a téli projekt lesz. Három koffertartó
szettel szereltem fel, hozzátartozó GIVI böröndökkel.
Fogyasztás? Lassan óvatosan 5,5 -6,0l Pálya 150-.....
7,5-....l-ig. Egyenesfutása csoda, szélvédelem 170-nél
nem igazán létezik. Ülése hosszabb távon már túl puhának
tűnik. Nem egy kanyarvadász, de élvezetesen lehet vele akár
Dobógókőt is venni.
Hibalista
- Telók beállításai, gumicsere,index izzó.
Ide hordtam szervizbe
Real motor Győr, Hold utca 14.
Értékelése: 9
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (6) | Évjárat | 2001 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 6 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 19568 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.2/10) |