53000km együtt, meglepetés nélkül.
Szöveges ítélet
Sokáig kerestem az "igazit". Számos szempont alapján cserélgettem a motorokat átlag fél évente. Szerettem volna egy egyszerű kiforrott technikát (ennek fényében volt egy CB400N-em), szerettem volna, ha igazán könnyű (CG125),majd szerettem volna, ha a kamionok nem taposnak el (CBF250), később szerettem volna több nyomatékot NTV650 Revere, de vágytam a minimális fogyasztásra (Suzuki FL125), majd szerettem volna egy nem széttaposott, újszerű motort (GZ250). A fentieket összegezve faragtam kicsit az igényekből, mellé állítottam azt, hogy lehetőség szerint a nagyapám és apám autószereléséből gyermekként ellesett "tudást" és igényt a saját szerény garázsomban tudjam kamatoztatni a kiszemelt gépen.
Azt is tudtam előre, hogy nekem a motorozás akkor esik jól, ha célja van, tehát nem a "vasárnapi kirándulós" motoros társadalmat gazdagítom, hanem a hétfőtől hétfőig, januártól decemberig munkába járós srác vagyok. Jahhh és 15 éve van A2-m,amit nem kívánok A-ra bővíteni.
Véletlen botlottam bele egy XF tesztbe a neten, ezt követően ami elérhető, igyekeztem elolvasni róla. Felcsigázott, ezért kerestem az ismerős körömben olyan személyt, aki látott már ilyen gépet. A fiam keresztapjának filozofáltam az olvasottakról, mire átvitt a szomszédjához. Ott állt egy kék, poros 2000-es évjáratú Freewind, de a tulajt hiába faggattam a tapasztalatokról, a honosítást követő fél évben alig ment vele 50km-t. Pár nap múlva jött az infó, nem hirdetik, de eladó. Megvettem 41xxx km-el.
Lecseréltem a gumikat aszfalthoz méltóra, kicseréltem, amit kötelező, regisztráltam a fogyasztásmonitor.hu oldalra és mindent feljegyeztem. Kezdetben a rossz karburátorbeállítás miatt ugyan kevesebbet evett (4,2), de hisztis és élvezhetetlen volt városi (BP.) használat során. A korrigálás óta egyfelől kezesebb, másfelől én is csiszolódtam hozzá. Ha tehetem 3000-es és 5000-es fordulat között használom, így nem rángat és nem ordít. Utóbbi fordulaton 110km/h sebességgel haladok, de egy-egy előzést természetesen elvisel 130-al is. Napi 2x40km-t megyek vele a hétköznapokban, melynek fele Budapest. Kiválóan és minimális energiával kezelhető, ugyanakkor dinamikus a városi forgalomhoz. Hétvégente komfortos a 2x120 km-es rendszeres családlátogatások alkalmával, de élhető volt a Bp-Letenye-Bp egy nap alatt, a Bp-Petrozsény út, valamint a 700km-es kör Szlovákiában. Utóbbi utak esetében felmerült bennem az ülés komfortosítása, de ez még várat magára.
A karbantartásról az elmúlt 53000km alapján:
a 2.3L olajat és a HF137-es szűrőt 3000km-ként cserélem, óvva a technikát. A légszűrő szivacs mosható, olajozható. A szelephézag pár szerszámmal állítható. A két karburátor kis türelemmel kifűzhető, 10000 ft-ból felújítható. A láncot a házilag készített olajzónak hála 30000km-ig használhattam. Cseréltem teleszkópszimeringet, mikor könnyezni kezdett. Kormánycsapágyat, mikor szükség volt rá. Cseréltem hátsó kerékcsapágyat, mikor ropogni kezdett, valamint a hátsó himbarendszerben tűgörgő készletet. Ezek minimális szerszámkészlettel és némi igénnyel, könnyen orvosolhatók.60000km-nél Taschner Zsolt cserélt vezérlést, illetve hengertalp tömítést, mert kicsit könnyezett. Akkor a hengert újszerűnek vélte. A motor most is könnyen indul, szépen jár a 95000km futása ellenére. A rövid olajcsere-perióduson olajfogyasztás nem kimutatható. Az üzemanyag-fogyasztása 4.5-5L annak fügvényében, hogy mely évszakban vagyunk, van e utasom, illetve hány dobozzal használom.
Extrák:
A szélvédelem a gyári plaxivel nem létezik, a kapható túraplexikkel viszont lényegesen rosszabb, mert fejmagasságban turbulencia érezhető 70km/h felett. Én meguntam és egy egyedi plexit faragtam rá egy Burgman szélterelőből.
Kiváltságos az a freewindes, akinek a motorján van középállvány. Én tudtam venni egy bontóból, de ritkaság. Rendelhető új, de borsos áron.
Kapható a motorhoz lengyel bukókeret és oldaldoboztartó. Előbbit újként vettem, utóbbit magam készítettem (azóta már több Xf tulajt is szolgál ez az egyedi megoldásom)
Ebben a minimalista szemléletben látva a kínálatot; örülök, hogy rátaláltam a Freewindre és jó szívvel ajánlom mindenkinek a szebb példányokat megvásárlásra, amennyiben a fenti tapasztalatomban leírtak szimpatikusak.
Hibalista
- Kizárólag kopó alkatrészeket cseréltem még azelőtt, hogy meghibásodott volna a motor.
Ide hordtam szervizbe
Magam végzem a karbantartást.
Értékelése:
Másik szerelő értékelése
Taschner Zsolt végezte a vezérléscserét.
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2000 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 41000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 53000 |
Szerviztapasztalat | (0) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | GZ250 | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (7.9/10) |