Kismotor nagymotoros érzésvilággal:)
Szöveges ítélet
Egy idősebb pasas adta el, mert azt mondták neki a városban, hogy nem lehet megcsinálni... Én tudtam, hogy meg lehet, csak érteni kell hozzá. Na de az előélete! Akitől vettük, annak a vője adta, aki egy "vagány csávó", és ez meglátszott a motoron is, de ez a tulajdonosi lánc számomra csak később derült ki (szóval vagány csávó motorját ne vegyétek meg, csak ha sokat kartok szerelni). Én ennyi maszekolást motoron még nem láttam :) egyik ocsmányabb megoldás volt, mint a másik. Végülis csak a blokk volt electronic, a váz N-es lehet, de ide tettem be, mert a motor a lényeg.
Az E gyárilag négy sebességes, de ez ugyanolyan végáttételt ad, mint a 3 sebességesek 3-ja. Csak ugyanaz a tartomány 4 fele van osztva. Ha a motor elég erős, érdemes kiszórni a gyári 4 sebességet, belerakni a gyári 3-at, és egy könnyítő negyediket ha már nem erőgép annyira, vagy ketten ülnek rá, ill. egy gyorsítót ha erős, vagy egyedül mennek vele. A fogyasztás leesik 2-2.5 literre (vezetési szokás függő), és az utazósebesség 55-60 lesz, a vége meg 70-75 körül. 3/4 gázon megy jól, de eléggé nyomatékos a motorja, azaz 3000-3500 körül van a nyomatékgörbe csúcsa, tehát nem kell széthúzatni, hogy erő legyen benne. Sőt, ha 4/5 gázon használják, (mint ahogy a Schwalbet és a Start kellett a más nyomatékgörbe miatt), akkor hamarabb tönkremegy.
Az utángyártott tirisztoros gyújtás nem volt sosem megbízható, ezért kiszórtuk a francba, most megszakítós gyújtása van, olyan szikrával, amit 51-esen még nem láttam; 8-10 mm-ről is áthúz. Ennek köszönhetően egyből lett alapjárat; és alacsony fordulaton nőtt a motor ereje, nyilván mert mindig gyújt.
Összességében én szeretem, sőt kedves leendő feleségem is, sokat viszem vele, nagy élmény:) Rekordja 150 km egyhuzamban, és mióta mi magunk "szervizeljük" a haverral, nem hagyott cserben.
Pakolni nem nagyon lehet hova, de könnyen rá lehet rakni biciklisboltban kapható oldaltáskát. Ha 30 és 55 között hajtjátok, a világból ki lehet vele menni.
Egy kis nagymotoros érzést ad lakott területen belül, mert a kocsik 40-ig nem ellenfelek, és a robogókat sorra le lehet rámolni vele. Persze annak ad nagymotor fílinget, akinek a nagymotor még Danuvia, nyúl MZ, stb. volt, nem egy 750-es Kawasaki:)
Hibalista
- Mikor vettem, szinte minden rossz volt, csak a motor motorikus részei nem. Az utángyártott alkatrészek bosszúállók, főleg ha magyarok, azaz ne rakjatok bele, ha nem muszáj.
Ide hordtam szervizbe
Simsont maga szerel az ember. Meg a haverja, aki már egy ideje ezt csinálja, és profi
Értékelése: 9
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1983 |
Kényelem | (7) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 30000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 2500 |
Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 2 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.7/10) |