Havi benzin a bkv bérlet ára...mi kell még?
Szöveges ítélet
2005 Tavaszán vettem, a piros kis simsont. Nem voltak illuzióim, akartam egy olcsó megbizható gépet, hogy elfurikázzak vele a városban. Később kiderült, nem volt rossz ötlet simót venni, hisz a 8 km-re lévő suliba ugyan annyiból eljártam vele mint amibe a BKV bérlet került. Soha semmi gondom nem volt vele, de csinált érdekes dolgokat. Volt pl, hogy 2 hétig nem volt egyenletes alapjárat de aztán megjavult magátol. Kicsit már főtengelyhang is hallatszott belőle, de ez a teljesítményen nem látszott meg, vagy mégis? Simóhoz képest lassúnak számított az 50-et tudta csak tartósan. Engem különösebben nem zavart, városban eljártam vele. Volt hogy megjártam vele a Budapest-Lakitelek távot is gond nélkül sátorral, cuccokkal megpakolva. Jó kis gép. 6000 km alatt egyszer sem robbant le, és mindezt a budapesti forgalomban és utakon. Mentem vele esőben, 40 fokban, hidegben, szóval mindenhogy. Néha egy két csavart meghúz rajta az ember de sok gond nincs vele. Eljött azonban a nagyobra váltás ideje. Összel megváltam a kis simótól, és megvettem életem első nagymotorját, egy ETZ 250-est. Simó után egy nyomatéktenger, majd meglátjuk mit hoz a jövő, de nem hiszem hogy sok gond lesz vele. Én azt mondom, a motorozást mindenkép érdemes simón kezdeni ha később nagy motort akarsz. A robogókon nincs sebbváltó és mások a menettulajdonságai mint a simónak. A simó meg mindenben olyan mint a nagymotor, csak piciben, és ez nagyon hasznos tud lenni a biztonság szempontjából.
Hibalista
- Benzincső elkeményedett, kuplungbowdent cseréltem (300ft).
Ide hordtam szervizbe
Én hordtam le magam hozzá és megjavítottam. :)
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1989 |
Kényelem | (6) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (4) | Km vásárláskor | 16300 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 6000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 2 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.8/10) |