Egy igazi DeDeRon
Szöveges ítélet
A motort 2007 nyarán kaptam családon belül, minden eredeti alkatrésze megvolt, csak le kellett festeni meg össze kellett rakni. Előtt levő gépem egy Babetta 207-es volt. Ehhez képest elég erősnek tűnt. Tavaly nyáron összeraktuk a gépet, lefestettük.
Majdnem minden alkatrésze az eredeti, ezért alig költöttem rá.
Főként túrázásra használom, nincs mindennapi használatban. Fogyasztását megmértük egy 100 km-es sík szakaszon, 2,6 liter. Általában 40-45-el járok vele,
egyszer ment óra szerint 75-öt (összevissza pattogott a mutató). Nagyon megbízható gépezet, terveim szerint sokáig lesz még nálam. (legalább még 50 év:)
Most nyár végén elmentem vele Encsről (BAZ megye) Nyíregyházára meg vissza. Ez összesen 160 km óra volt.
Kényelmesnek bizonyult, mert 2-2 órát kibírtam rajtaülve.
Rossz dolgok:
Érdekes megoldás, hogy a gépen elől is lengővilla szolgál. Ha erősen húzom az első féket, hajlamos a kormány a berezonálásra.
A másik a gyenge első fék. Egy külső fékkar sokat segítene rajta.
A dörzsrugók út közben picit nyikorognak.
Hibalista
- A saját blokkja főtengelyszimmeringes lett (34 év után nem csoda:), blokkcserével oldottam meg egyelőre. Más semmi.
Ide hordtam szervizbe
Nagypapámmal együtt szereltünk, de ritkán kell.
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 1974 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 29965 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 750 |
Szerviztapasztalat | (4) | Átlagfogyasztás | 2 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (7.5/10) |