A megbízható városi kismotor
Szöveges ítélet
Tavaly júliusban vettem ezt a motort, tehát még nincs egy éve. Azt sajnos nem tudom, hogy hány kilóméter volt benne mikor vettem, mert nem volt rajta kilóméteróra, de az előző tulaj ezzel járt dolgozni minden nap, tehát biztos nem kevés. Állítólag 6 évet állt használatlanul, aztán lefestették, és motorikusan is felújították, ezután vettem én meg. Legtöbbször városban használom, de mentem már vele a 25 kilóméterrel odébb lévő szomszéd településre is meg vissza, de az már kicsit unalmas :) Városban tökéletes, mikor nincs kedvem biciklizni, vagy ha a telekre megyek ki. Eddig egyszer volt, hogy Isten tudja mért leállt menet közben, de aztán megálltam és első rugásra indult. Tehát különösebb baja még nem volt, pedig nem mindig kímélem, van hogy néha kedvem támad előzgetni a kocsikat :) Teljes gázon 70km/h körül megy (nem lejtőn lefelé és nem hátszéllel :)) egyszer tudtam tankra hasalással kihozni 75-öt. Amíg ebben a válságban nem szorulok meg annyira hogy el kelljen adnom, addig biztos nem is fogom :)
Hibalista
- Mikor megvettem, a benzincsapot kellett cserélnem rajta, mert a szűrője már úgy el volt koszolódva, hogy nem folyt át rajta a benzin, és külön szűrőt nem árulnak (1200Ft). Pár hete a berugó rugó tört el (250Ft) + tömítésszett (300Ft).
Ide hordtam szervizbe
Nem hordtam szerelőhöz, olyan egyszerű kis gépezet, hogy én magam javítottam :)
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 1980 |
Kényelem | (8) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 1800 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 2 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.3/10) |