Tyutyuka
Szöveges ítélet
Kicsi, könnyű motort kerestem, elsősorban városi és rövidebb távú közlekedésre, lehetőleg nem 125-ös blokkal. Véletlenül találtam, egy másik motort mentem megnézni és a kereskedőnél állt ez, gyakorlatilag új állapotban. Én is hallottam róla korábban, hogy voltak ilyenek, de nem volt bennem semmi nosztalgia. Azért megnéztem, kipróbáltam, és úgy találtam, hogy teljesen jó lesz nekem. Mivel a kereskedő is bevallotta, hogy nincs rá őrült érdeklődés, utánanéztem az alkatrészeknek, jellemző hibáknak, majd megvettem.
Kicsit kétarcú, sosem érezni erősnek, nyugodt tempónál barátságos, de valójában nagyon hamar lesz nagyon agresszív, mivel ennek a legrövidebb a végáttétele az összes 660-as közül, a lengővillája szintén a rövidebb kivitelű, könnyen elemeli az elejét, vagy elindul keresztben kanyarban. Nagyobb tempónál a hátulja elég ideges, de könnyen kezelhető, nem vészes.
Az egész motor kicsi, az ülés keskeny, szóval nem ez az ideális túramotor, ott jó, ahol sokat kell kanyarogni, szűk helyeken bujkálni. A térdszög, tankkapcsolat nekem nagyon jó, csak a fékpedált nem lehet nekem elég alacsonyra állítani.
A fékek ellátják a dolgukat, gyárilag fémhálós csövek vannak rajta, az adagolhatóságuk jó, de nagy tempónál azért észre lehet venni, hogy vannak ennél jobb fékek.
A futómű sokkal jobb, mint vártam, pedig ennek az eleje nem állítható. Gyári 45-ös villaszárak, tisztessége villamerevítő. Amikor vettem, TFX villa volt benne, vettem hozzá egy Marzocchit (mind a kettővel szerelték őket), mert át akartam alakítani állíthatóra (a Baghira villájából megoldható), de ennél tovább még nem jutottam. A két villa között egyébként nem nagyon van különbség, a Marzo alapból kicsit puhább, de az olajjal és a légpárnával egészen sokat lehet mind a kettőn variálni. Mivel eléggé elöl ül rajta az ember, nem árt, ha fékezéskor nem koppan, ezért érdemes erre egy kis időt szánni.
A hátsó rugóstag WP, nagyon jól be tudtam lőni az én ízlésemhez.
A blokk Yamaha, jó régi darab, de kellemesnek tartom. Én szeretem a karakterisztikáját, de nem olyan robbanékony, mint egy modern egyhengeres. Nem rezeg vészesen, bár én eleve is szeretem az egyhengereseket. A fordulatszámmérőt soha nem kell nézni, mindenhonnan tisztességesen megindul, leszabályozás előtt meg úgyis érezni, hogy mindjárt az jön.
A váltó használható, kicsit faragatlan, de félreváltani nem szoktam. Az egyest lámpánál néha nehezen veszi, amennyire emlékszem, minden XT ilyen volt.
A fogyasztásáról valójában fogalmam sincs, eléggé függ attól, hogy éppen mennyire hajtom, mennyire van hideg, mennyit megy szívatóval. Valahol 5,5 és 7 liter között van.
A tank kicsi. 150 kilométerenként tankolni kell. Semmiféle visszajelző nincs, csak a tartalék, ami úgy 2 liter lehet.
Hosszabb távokon nem kényelmes, ezért ez nem is akkora baj, ennyinként jobb egy kicsit pihenni, ahogy én használom, úgy viszont kicsit bosszantó, hogy sokszor kell tankolni. Hosszú távon a könnyű mozgást biztosító keskeny ülés és a széles kormány egyértelmű hátrány.
Mivel sokat járok hegyi utakon, ott pedig mindez pont jó, elnézem neki. Messzire úgysem gyakran megyek vele.
A gumit és a láncot eléggé eszi, mikor megvettem, ezeket cseréltem, a gumit, mert öreg volt, a láncot, mert kicsit rozsdás. 11 ezer kilométert bírt a lánc (az első lánckerék kopott el, de én ilyenkor mindent cserélek és a láncnak sem volt már sok), a hátsó gumi 6-8 ezret bírt (eddig M7 RR-t vettem rá, most Pirellit kapott).
Az alkatrészellátás jó, a specifikus alkatrészeket Németországból rendelem, 2-3 nap alatt itt szoktak lenni, bár eddig főleg gumialkatrészeket és a bowdeneket cseréltem megelőző jelleggel. Nagyjából minden normális áron van.
A karburátor takarításához kell elszántság, egyébként jól van kitalálva rajta minden, könnyen karbantartható.
Hátrányok:
Már 2-3 napos állás után is van egy kis macera az indítással, de olyan nem volt még, hogy nem indult be.
Amíg rajta van a szívató, könnyen megfullad, vagy túlságosan pörög. Ez főleg télen nem jó.
Egyáltalán semmi rakodóhely nincs rajta, egy pár szerelőkesztyűt sem lehet elrakni rajta.
A csomagtartó bonyolult ügy, nincs minden sarkon, a gyári sem rendelhető mindig. Ráadásul minden megoldás viszonylag drága.
Az olajcsere 3000 kilométer, ez a mai világban már elég sűrű. A gyári légszűrő is mosós-olajozós, én jobban szeretem a papírt.
Ami elromlott:
A hátsó fék nyomáskapcsolója és a sztenderkapcsoló.
Hibalista
- Féklámpakapcsoló - 38 euro
- Oldalsztender-kapcsoló - 14 euro
Ide hordtam szervizbe
Én szervizelem, nagyon egyszerű, jó dokumentációkat lehet hozzá találni.
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (10) | Évjárat | 2005 |
Kényelem | (3) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 4000 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 8 l |
Előző motorja? | Sok volt. | Következő motorja? | R1100R |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.8/10) |
