Széttákolt, agyonszerelt, hálátlan motorka
Szöveges ítélet
Sajnos nem fogom tudni felsorolni az összes szopást a motorral, úgy írom, ahogy eszembe jutnak a dolgok, kicsit összeszedetlennek nézhet ki...: Megvettem a legdrágább ETZ-t a környéken(95k), és ahogy lenni szokott, ezzel belenyúltam a legnagyobb szarba. Mikor elhoztam nem emelt ki a kuplung normálisan, és pici horpadás volt a tankon. Nemsokára szépen csörögni kezdett a motor, elkezdett folyni a főfékhenger. Akkor már erősen gyanús volt a sok rejtett tákolás rajta. 3x karmantyúcsere a fékben, másik MZ főfékhenger, aztán robogóéra való csere segített részben. Részben, mert a dugattyúátmérője ennek vagy 2mm-el kisebb és határozatlan a nyomáspontja,plusz a cső is dagad, de szépen fog:D Főleg, hogy nyerget és tárcsát is cseréltem, egyszerűbbnek találtam feltenni jót a régi helyett. Az állandóan kiforduló teleszkópszimeringek miatt mindig ráfolyt az olaj a fékpofákra. Ilyenkor szimering fékbetét csere egyben, havi 1x. Részben teleszkópcsere, mert az is csavarodva volt.Gondolkodom, hogy gornyot vágatok a szimering fölé egy zéger gyűrűnek, akkor nem lenne akadálya a gázos telónak se. Kerekek centrírozása. Az elején említett csörgés elfajult odáig, hogy előzéskor nem forgott bele a motor a 6kba. Hibafeltárás: A főtengely csapágyazás megadta magát. A főtengely jobb oldala felhegesztve(forgott rajta a csapágy gondolom). A csapágyház felpontozva, nem részletezném. A primer lánc nyúlása gyerekbetegsége a gépnek, félévente min. íves javítás. Gyakran cserés vele a kuplungkosár is. A nem kiemelő kuplung miatt kisTS kuplungagyat raktam bele, azzal javult a helyzet. A valódi baja valószínű, hogy valaki erősen kuplungolta és elvetemedett a fémlamella, sose távolodik el a bakelit lamellától, emiatt nem emel ki. Természetesen főtengelycsere(utána még 1x, mert elszállt a hajtókart később, a Rocket hajtókarok illesztése túl szoros, hónolni kell, de utána meglepően jól használható) új csapágyak, jobb híján csapágyragasztóval rögzítve. A szarul emelő kuplung természetesen nyirbálta a váltót is. A kukactengely, léptetővillák, kapcsolókörmök mind szépen koptak, koptak. Lassan az egész váltó cserés. Azóta vagy 8x biztos húztam már a blokkot. Az összes kisETZ-ben a lánckeréktengely a kuplungtengelyen van és kikopik belőle a bronzpersely, emiatt hamar csapágyas lesz a lánckerék felől, kiverődik a szimering és folyatja az olajat. Egyszer letört ennek a kis lánckeréktengelynek a vége is, kétszer tört hármas fogaskerék. Az 3-as , 4-es fogaskerék evolvense úgy megkopott , hogy nem visít hanem süvít menet közben a motor. Az előbb leírt hajtókar elszállás a hengert is vitte egyszer a fúróshoz amint kaptam bele dugattyút, mivel szénné fúrt henger. 52alapfurat helyett 58 a furat, a múltkor úgy emlékszem 155ccmet számoltam.((d^2*pi)/4)*s ugye. A szívócsatornából a támaszték ki van reszelve előző tulajok által. Nagyon jól megy egyébként,de képes 8 felett is falni. Gyári 150es 24es torkú karburátorral eddig 115 körül volt a végsebesség. 125ös hengerrel a fogyasztás 4-5k-ig forgatva 2,5 liter körül alakul,úgy a végseb. kb. 95. A sebességmérő kihajtás is egy rémálom, kétszer cseréltem benne. A kihajtás két darabja 4 ezer körül van, eddig szép is a történet, de az utángyártott lánckerékbakelit amiben benne vannak méretpontatlan és lehetetlen úgy összeszerelni hogy jó legyen a kihajtás fogainak illesztése, ezért mindig ledarálják egymást vagy 100 km alatt. Az elektronika is mindig baszakodott. Kétszer cseréltem komplett generátort, egyszer gyári fesszabot egyszer elektronikusat, 3x akksit. Az utángyártott féklámpakapcsoló olyan selejt, hogy volt, ami beszereléskor széthullott a kezemben, jó ideje a robogós főfékhenger is egy szabvány mikrokapcsolóval működik. Az ülésvas megszolgált, több helyen elrepedt, a szivacs kiülődött a huzat szakadozott. A blokktartókból 3at fogyasztott el. Láncból, lánckerekekből 2-t, lengővillából 1-et. Utángyártott lengővilla szilentet tilos megvenni kézzel beesik a helyére, 13k-ért lett eredeti NDK hátsó villám. Azóta az is kilógósodott olyanra, hogy kétszemélyben érezhetően aláfordul a motornak. A hátsó telók lengéscsillapítója is szereti hamar a külvilágba fosni az olajat. Az utángyártott lengővilla tengely is selejt, kisebb mint rendesen, gyárit kell szerezni, ahogy ez általában mindenre alkatrészre igaz. A generátor forgórész kommutátorán, ha berágódás van a érdemes felszabályoztatni esztergályossal, mert zabálja a szénkeféket. A gyújtásbeállításra nagyon kell figyelni, mert szeret ütni a főtengely vége. Ha frissen összeszerelve és szimeringek nélkül saját súlyánál fogva beáll középhelyzetbe nem lesz vele gond. A kuplung tányérrugójának feszítése nagyon fontos,hogy ne csússzon, nem szabad túlfeszíteni, mivel degresszív rugó van benne. Ha jól be van állítva és nincs széttákolva nagyon jó motor, keveset fogyaszt és jól megy, nálam ez ritkán fordul elő. A jól menés inkább gyakori. A váza nagyon halovány 90 felett kanyarba tud riszálni minden porszemre, kisebb sebességnél lehet lábtartózni vele.Nálam az utazó 90 körül van, nem kímélem egyáltalán, meg is hálálja... Köszi, ha elolvastad és remélem pár tippet adtam.
Hibalista
- fék, kuplung, váltó, elektromosság, főtengely, lengővilla, teleszkópok, csapágyazások(kormány,kerék),karburátor
Ide hordtam szervizbe
Én szerelem, az elején voltak baklövések...
Értékelése: 9
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 1986 |
Kényelem | (3) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (6) | Km vásárláskor | 0 |
Megbízhatóság | (4) | Vezetett km | 10000 |
Szerviztapasztalat | (1) | Átlagfogyasztás | 7 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (3) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (4.1/10) |
