Ahhoz képest, hogy MZ mindig megdícsérték
Szöveges ítélet
2007 szeptemberében egy barátomtól vettem. Nem voltam hajlandó várni és több pénzt áldozni egy használhatóbb (esetleg japán) típusra. Teljes mértékben felújítva és szezonra felkészítve adta el nekem, akkor 100.000,- Forintért, ami nem volt nagy pénz érte (akkor egy értelmes ETZ olyan 110 és 150 ezer Forint között mozgott). Csilli-villi volt a gép, még a kormányban is japán csapágyak voltak. Mivel ősszel vettem sajnos abban az évben keveset tudtam hajtani.
A 2007-es szezon végén és 2008-ban nagyon sokat motoroztam vele, mondhatni, hogy még vécére is ezzel jártam. Semmi problémám nem volt az ETZ-vel azon kívül, hogy mindig kevergetnem kellett az üzemanyagot. Az MZ olyan szépen viselkedett, hogy kezdtek eloszlani a típus iránti kezdeti félelmeim. Szembesültem vele, hogy nem egy rohamozó idegbeteg, meg az úton tartása is józan, előrelátó gondolkodást kíván, de mivel semmiféle meghibásodást nem produkált, egész megszerettem. Még olyan elvetemült gondolatom is támadt, hogy a meghibásodásokat tekintve felvehetné a versenyt egy Suzukival, vagy akár egy Hondával is.
Aztán következett a 2009-es szezon, ami nem volt sikersztori. Májusban egy láncszakadással kezdtem, aminek az oka a vázban lévő gumi blokktartó szilentek elöregedése volt. A szilentek kikoptak, a blokk pedig gázadásnál és elvételnél jobbra, balra mozgott, ennek következtében a lánc elkopott és elszakadt. Lánccsere és szilentcsere. Meglepetésemre ilyen szilentet nem lehetett már kapni sehol, így esztergáltattam danamitból, aminek beszerelése után a blokk rezgései természetesen jobban átvetültek a vázra.
Az első teleszkópszárak szimmeringjeivel folyamatosan problémaim voltak. A jó minőségű szimmeringek sem töltik ki a kopott szár és a szimmeringajkak közötti részt, nem kopott szárat meg természetesen nem lehet már kapni. A teleszkópolaj mindig kifolyt, későn észrevett kátyúnál egyenesen a nadrágomra fröccsent.
Aztán folyamatosan jöttek az apró és idegesítő hibajelenségek amiket nem akarok felsorolni, mert egyszerűen sok.
A motorozhatóságáról annyit, hogy aki nyugodtan 'A' pontból 'B' pontba szeretne eljutni, annak egy normálisan karbantartott példány tökéletes lesz. A súlyelosztása csapnivaló. Az eleje nagyon könnyű, két személlyel még másodikban fokozatban is emelgeti. Nem jó annyira, ha az elmében egyszer csak elgurul a gyógyszer, mert ha egy kicsit vadabbul akarunk motorozni, akkor könnyen a flaszteron találhatjuk magunkat. Jól húz, szépen is megy olyan 110-ig (két személlyel is), de mondom, észnél kell lenni!
Az első fék ehhez a motorhoz nagyon jó! Nem tudom, hogy igaz-e, de azt hallottam, hogy Brembo-koppintás ez a rendszer. (Természetesen a tárcsafékről van szó, nem a dobfékkel szerelt első modellekről)
Összességében: szeretem a pattogós, de egyben öblös hangját, amikor számolni lehet a fordulatokat. Szeretem azt, hogy minden megoldás egyszerű, nincs túlbonyolítva.
Viszont sajnos kiöregedett. Nem lehet már hozzá normálisan legyártott, használható pótalkatrészeket kapni. A gyártók egyszerűen annyira silány minőséget produkálnak, hogy lassan már mindent háromszor kell megvennem, mire talán jó lesz. A költségvetést tekintve üzemeltetésben majdnem ott tartok, mintha japán motorom lenne. Azért cserélem le a motort, mert ebből van elegem. Az enyém egy különösen szép példány amit csak úgy tudnék megőrizni ilyen állapotában, ha egyszerűen nem használnám! (De akkor mi értelme az egésznek?) Én nem fogon végignézni azt, hogy hanyatlik, így meghirdettem és továbbadom. Kaptam foglalót, meg egy ígéretet, hogy egy hónap múlva el is viszik. Azóta minden este lemegyek a garázsba, ráülök, tisztogatom, és sajnálom, hogy el kell adnom. Vigasztalom magam azzal, hogy remélhetőleg az utódját is így fogom szeretni...
Hibalista
- - Fesszabályzó - - Főtengely szimmering - - Első teleszkópszár szimmeringek (folyamatosan rossz) - - Hátsó kerékcsapágyak - - Blokktartó középső szilentek -
Ide hordtam szervizbe
Garázsban haverokkal sör mellett :)
Értékelése:
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (3) | Évjárat | 1984 |
Kényelem | (3) | Használati időtartam | 3 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 44000 |
Megbízhatóság | (4) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (4) | Átlagfogyasztás | 6 l |
Előző motorja? | Simson S 51 B | Következő motorja? | CBR 600, vagy VFR 750 (1995 körüli) |
Ennyire szerette | (7) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.8/10) |
