A kis TS
Szöveges ítélet
A motorhoz tavaly nyáron jutottam hozzá . A tulajdonosa egy 60 év körüli bácsi volt aki 6 éve nem használta már . A bácsi újjan vette még 1975-ben . Meglehetősen nagydumás volt így a motor megvétele fél napot vett igénybe :) . A motor multjáról annyit érdemes tudni hogy melóba járós motor volt . A bácsi minden nap 40 kilómétert ment vele kb 20 évig . És utána lett egy agyvérzése és elvették tőle a motor jogsit így kivonta a fogalomból még 2000 ben . Így állt 6 évet . Mikor eladásra került a sor kapott új gumikat és új aksit is . Amikor megmutata akkor az istáloban állt , és úgy be volt takarva hogy nem hittem volna hogy a 100 kabát alatt egy motor áll . Első rugásra indult is . Kis beszélgetés után meg is egyeztünk . Hazaindultam vele de alig alig ment , Ráfogtam a hideg motorra majd csak jólesz ez gondoltam . Beálltam vele otthon . Láttam anyumat széteszi az ideg ha egyszer lesz rendszámom én ezzel megfogok halni :D Ugyanis még hátra volt a java , ugyanis ki volt vona a forgalomból . Másnap már el is kezdtem felkészíteni a műszakira . Gondoltam csak kipróbálom már mégis hogy megy . Hát szomorúan tapasztaltam hogy nagyon gyérűl . Akkor már nem lehett a hideg motorra fogni . Hazamentem azzonal szétszedtem a karbit hátha minden elvan dugulva . És talált . 6 év alatt a karbiban a keverék jó rászáradt és elégé leszűkült minden . Kitakarítottam és már jó is lett . A simson után hihetetlen volt a 90 km/h . Nagy élmény volt . Azután csak lett rendszámom is 2 hét leforgása alatt . A múlt nyarat szinte csak motorzással töltöttem . Jártunk cimbivel a kékesben is . Nagy élmény volt . A fél év alatt egyszer nem rohadtam le . Igazából semmi bajom nem volt vele idáig . A szar "O" gyűrű miatt állandóan olajos volt a cípőm meg a motor hátulja és a gumi fala és a felni . Érdekes módon nekem a mexakító soha nem mászott el a helyéről . Mindig fixen ott állt .
Nekem gyárilag a kis kormányos ts em volt . Amíg nem mentem nagy kormányossal addig nem is hittem hogy ez a motor lehet kényelmes is . Mióta nagy kormányom van igen kényelmes lett . És az úthibák sem jönnek át úgy mivel nem a kormányon támaszkodok . Sajnos 2 hét mulva rájöttem hogy elég gyenge gép ez . Ha nem fúj a szél akkor lehet vele 80-at menni utazóba . Ha hátulról fúj a szél akkor a 90-100 sem probléma . De ha szemből fúj akkor a 70 is nyélgázon csak . Ha nagyon fúj akkor meg 3.-ban egy laza 50-60 . De a lóerő hiány 2 személynél jön ki igazából . Akkor max 80 . Ha hátulról fúj akkor 90 és annyi . Hiába , a 125 ccm nem erre való . A mai 125 ös kategóriával nem veszi fel a versenyt . Hiába csak 32 éves . De a tulaj álítja hogy ő bizony nem bontotta meg a blokját és mégis 44 ezer km-el vettem meg . A hengernek semmi válla sincs . A főtengelynél csak a bronzpersely van kikopva , így van is neki hangja 80-nál , de meg lehet szokni . Jó tulajdonsága hogy gyorsan lehet szerelni és nem kell hozzá nagy tudás . "Egyszerű mint a faék" Ahogy sokan írták a rossz kiépítésű váz miatt eléggé beremeg minden . Sok csavart elhagytam már belőle . Főleg az oldaldekni csavarjai hullanak .
Sokan szidják az Mz-ket a megbízhatatlanságuk miatt . Szerintem az ilyen jó mz-t ki kell fogni . Ha gondos gazdától kerül az ember alá akkor nem sok baja lesz vele .
Hibalista
- Gázbowden elszakadt . Első fékbowden. Lyukas úszó volt benne de ugyanugy ment vele mint a mostani új úszóval :) . Teleszkópszimering . Berugótengely "O" gyűrű világ életében semmit sem ért , állandóan jön a váltónál az olaj . Lánckeréktengely szimering is eresztett , de kicseréltem és jó lett :) . A Zárlatos duda mindig leszívta az aksit . Javítása : duda a kukába ment .
-
Ide hordtam szervizbe
Saját magam szerelem . Természetesen apum segít megállípítani a diagnózist ha olyan a helyzet , de akkor már nagy gáz van (ilyen még nem volt)
Értékelése: 8
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 1975 |
Kényelem | (5) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (3) | Km vásárláskor | 44000 |
Megbízhatóság | (8) | Vezetett km | 5000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 4 l |
Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
Ennyire szerette | (8) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (5.4/10) |
