Traktorkám
Szöveges ítélet
Jópár évvel ezelőtt azt mondtam, nem kell újra nagymotor. Akkor kb. 23-24 voltam. 16 éves koromtól sokszor igen önveszélyesen motorztam, és akkor azt mondtam nem lehet mindig szerencsém, egyszer feldobom a pacskert, amihez a Buell M2 remek partner volt.
Maradjunk az autónál + egy 125-ös robogónál. A Leonardommal remekül megértettük egymást, de tavaly ellopták.
Innen is üdvözletem nekik. Költsék gyógyszerre amit kaptak érte.
Vettem helyette másik 125-ös robogót, de annyira nem szerettem meg mint a Leonardot. Egyszer céltalanul nézegettem a használt motorokat a weben. Ránéztem a BMW motorokra is, mert az akkori Buell-em mellett nagyon tetszett az akkor frissnek számító R850R. Nézegettem csak. Piszok drágák a mostani újak még 2-3 évesen is.
Hagyjuk mondtam, jó a robogó nekem.
Eltelt 2 hónap, néha ránézem a hirdetésekre. Iszonyatosan tetszik ez az R1200R (viszont nem tetszik se a GS, se az RT, GT). Nem tudtam elmenni mellette. Mégiscsak kell egy ilyen. Úgyis sokat higgadtam már azóta. 30-on túl majd ésszel motorozok, és muszáj még egy kicsit élni na.
Összevakartam rá a pénzt kinéztem egyet és megvettem.
Az első méterek furcsák voltak, és nem csak a sok éves robogózás után. Boxert soha nem vezettem előtte, csak V2-eseket és jóanyám Moto Guzziját.
Nekem nem világom a soros nyíííííááúúúú gépek sem. Forgatónyomaték junkie vagyok inkább.
Nincs mit szépíteni érkezik rezgés a boxerből, amit váltásnál is érzékeltet veled. Viszont ez mindössze 2000 km után már olyan, ami nélkül ma már létezni sem akarok. Kellemes drog.
Hogyan írjam le, és minek is? A soroshoz szokott 20 éves srácoknak talán nem tetszene. Ha megélik a 30-40-et már biztosan értékelnék, ha felülnének egy ilyen gépre.
Remekül megy, húz mint egy traktor. Amit viszont muszáj kiemelni az a futómű. Egyrészt rengeteg állítási lehetőség elektronikusan, másrészt egy mese. Komfortra állítva úgy vasalja ki az úthibákat mint egy gőzölős vasaló. Látod magad előtt a hatalmas lyukakat (köszi demszky, hogy gondolsz ránk motorosokra), és már gondolom magamba, hogy ezt azért biztos megérezzük majd. És semmi. Újra és újra. Mára már gondolkodás nélkül megyek bele egy rosszabb minőségű szerpentinen is a kanyarba. Nem kell gondolkozni, megteszi helyettem a motor. Az is igaz, hogy csak normál és komfort módban használom a futóművet. Sport üzemmódban még 2 métert sem mentem vele. Tulajdonképpen nem is akarok, mert ez egy hajó, ami nagyon jól dönthető 2 személlyel is.
Picit hiányoltam az első pár száz kilóméter után, hogy nem csábít örült száguldásra a motor, hiába van meg a teljesítmény hozzá. 2500-4000 között használom az esetek 99%-ában. 3000-nél tökéletes. Íly módon a motort nem ajánlom "az autópályán 200-300-al akarok menni srácoknak".
A váltó határozott, prcízen teszi a dolgát. A világítás példás. A fedélzeti számítógép már túl sok infót is szolgáltat. A fizikát persze ez a motor sem fogja átírni, de megnyugtató érzés az ABS, ami nagyon finoman teszi a dolgát egyébként. A fék remekül adagolható, és nagyon jól eltalált.
Teljes 3 részes kofferrendszert egy olasz körutazáson teszem majd próbára idén, hétköznapokon csak a hátsó van rajta (érdekes lesz, mert ruhamosás nélkül biztosan nem ússzuk meg, ehhez kevés lesz a 3 koffer is). A megbízhatósággal kapcsolatban majd azután írok ide pár sort. Most még felesleges lenne.
Az alkatrészek olcsóbbak hozzá, mint a 125-ös mostani robogómhoz. Ez vicces, de megmásíthatatlan tény (motorolaj például féláron!). Csak az óradíj volt drágább a Full-Gasnál, mint Gileráéknál. Viszont azért ez nem egy Gilera.
Minden porcikájában imádom ezt a motort, és azért írni kellene valami negatívat is ugye? A sok ajnározástól már nekem is görcsben állna a gyomrom, ha ezt mástól olvasnám. De nem fog menni. Most még biztos nem, mert eddig semmi hibáját, negatívumát nem fedeztem fel. Talán ezért is nyeri évről évre a Naked kategóriát a teszteken.
Amint felfedezek bármi hibát biztosan itt lesz a helye!
Hibalista
- Egyelőre semmi. Pislognék is.
Ide hordtam szervizbe
Full-Gas Balatonboglár Már eleve ajánlota a motor előző tulaja és egy másik megtekintett motor tulaja őket a megbízhatóságuk miatt. És bizony nem csalódtam, rendkívül korrektek. Az alkatrészárak teljesen rendben vannak.
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2007 |
Kényelem | (10) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 4300 |
Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 2000 |
Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | Buell M2 | Következő motorja? | R1200R. 2-3 modellváltással később |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (8.2/10) |
