Jöttem, láttam, megtaláltam!
Szöveges ítélet
A hazai utak minősége miatt elhatároztam, hogy veszek egy kényelmesebbre hangolt futóművű nagyendúrót a Fazerem után. Varadero, V-Strom 650, F800GS típusok közt keresgéltem először. ABS-es, gyári markolatfűtéses motort szerettem volna, de a fent említett típusok ezeknek megfelelő példányai igen drágák lettek volna (1.5-2M), ezért elkezdtem a nagy GS-ek között is nézelődni, mert egyáltalán nem voltak drágábbak, sőt! Először megnéztem egy R1200GS-t, de nagyon leharcolt példány volt, így otthagytam. Aztán elmentem megnézni a cikk tárgyát is képező R1150GS Adv-ot, és első látásra beleszerettem! 110kg-os súlyomhoz passzoló méreteivel egyből megdobogtatta szívemet. Szimpatikus eladó, átnézés, próbakör. Árakkal tisztában léve tudtam, hogy ez még a közel 100e km futásával és némi rejtett hibával együtt is jó vétel, de nem láttam rajta semmi komolyabbat, így végül jó pár túrás extrával (MRA túraplexi, 3db alu doboz, Hepco bukócső, URH Rádió, Bagster tankbőr, Touratech tanktáska, markolatvédő-magasító & kormánymagasító) sikerült elhoznom ~1.3M Ft-ért a motort. Maradt még 200e az esetleges javításokra a zsebemben, elvittem átnézetni, de legnagyobb meglepetésemre a motor rendben volt.
Az első kilométerek a városban furcsák voltak, hangja olyan érzést keltett bennem, mintha a régi Wartburg-unkban utaznék. Nem értettem, hogy miért ajnározza annyi tulaj a blokkját, ez lenne az a legendás boxer?! Aztán első szerpentines utunk alatt megértettem a lényegét. Ahol a Fazerrel vissza kellett váltanom 2-3. fokozatig ott ez vígan elment akár 6-ban is. Szenzációs, hogy alacsony fordulaton is már olyan nyomaték áll rendelkezésre, amiről korábbi motorjaimon még csak nem is álmodtam! A motor 250kg-os menetkész tömege nem éppen kevés, középsztenderre feltenni még nekem is eléggé fárasztó mutatvány, ezért nem egy tipikus napi 20 címes futármotor, azonban súlyát meghazudtolóan könnyed lesz amint elindul vele az ember. Kanyartulajdonságai is meggyőzőek voltak, nagyon pontosan irányítható, könnyedén dönthető, a futómű zseniális, szinte semmi bólintás és felegyenesedés. Nem hasonlítható semmi máshoz amit eddig vezettem! Hamar belopta magát a szívembe. A hangja elég vérszegény volt, de sportdobot nem akartam, ezért egy Y-összekötővel orvosoltam a némaságot, ez hangban valahol a gyári és a sportkipufogó között van félúton, nekem tetszik. Fogyasztása 3 dobozzal 150km/h-s pályás tempónál sem ment 6.5l fölé, de városban inkább 5.2l-t eszik, az abszolút csúcs eddig az erdélyi túránkon 1 dobozzal volt, ahol mindössze 4.4l-t evett! 30literes tankjával elérhető 600km-es hatótávja elég komoly fegyvertény. Olajat 5dl-t szoktam utántölteni ~2000km-enként, nem vészes szerintem. A 100ezres szervíz előtt némi fekete pamacs, olajfogyasztás emelkedés: kiderült, hogy az egyik szeleptőkéből kitört egy darab, és a jobb trafó is meghalt. Ezek orvoslásával együtt kicseréltettem minden folyadékot, szíjat stb. amit 100e km-nél nem kellett volna, de mivel nem voltam biztos az előéletében ezért úgy voltam vele, hogy most első alkalommal megadom neki ami jár, nem akartam hogy gond legyen vele később. A korábban félretett 200e Ft-ot még így sem tudtam ott hagyni Veres Pistinél, de azért jelentősen megcsappant. Ezen kívül a km/h bowdent kellett még cserélnem (Wallis-ban 7e Ft volt) és a fordulatszámmérőm adta meg magát most év végén, ezt még nem cseréltem. A Wallis-os anyagbeszerzési tapasztalatom amúgy nagyon pozitív, egy-egy kisebb kiegészítőért/csavarért nem kérnek el ezreket mint pl. a Yamahánál tapasztaltam, minden korrekt párszázas áron ott van egyből, vagy legkésőbb 1-2 nap alatt! Az egyetlen dolog amit negatívumként tudnék megemlíteni a motorral kapcsolatban, hogy Sor4 után kissé vibrál 5ezres fordulat felett. A GS működési tartománya szűkebb mint egy S4-nek, (190km/h a vége) ezért ez az 5000rpm olyan 130-140km/h felett kezd el jelentkezni, és bár ritkán megyek ennyivel, nem is megszokhatatlan, de engem kicsit akkor is zavar, mert a tükrökben is rosszabbul lehet látni ilyenkor. (Állítólag az R1150RT-nél nincs ilyen gond, talán csak a GS tükrei ilyenek, másik GS-t is próbáltam, az is ilyen volt.) Van aki ezt direkt szereti, akik HD-ról ültek át az enyémre azok kiröhögtek, mert nekik ez olyan sima járás, mint a kés a vajban, úgyhogy ez a vibráció tényleg csak nézőpont kérdése. A szélvédelem az MRA túraplexivel egész jó, bár az örvények még igy is hangosítják kissé a sisakban a zajt. A markolatfűtés sok esetben nagyon jól jött, a kikapcsolható ABS szintén működik ha kell, az üléspozició nagyon kényelmes. Csodák nincsenek, zselés berakással is fájni kezd az ember alfele 2-300km után, de azért sokkal jobban bírom rajta, mint mondjuk a Fazeren.
A motor már azt hittem semmi újat nem tud mutatni nekem, ám ekkor elmentem vele egy lazább Off-road túrára persze ahogy kell utcai Metzeler Tourance Next gumikkal.. Na itt meglepetten vettem észre, hogy mennyire jól veszi az akadályokat, amíg el nem dől vele az ember addig semmi gond nincsen, egyszerűen fantasztikus, hogy a futóműve miket ki tud dolgozni! Nem is érezni hogy egy ilyen nagy tehén lenne alattam, a nyomatékos motorja mindenből kihúz könnyedén. Pár borulás után egyedül is simán felállítóttam, de azért aki sokat esik annak csak akkor ajánlom, ha kondiedzéssel akarja összekötni a motorozást. Nem gondoltam volna, hogy az aszfaltos képességei után terepen is ilyen jó tud lenni, azt hittem kb. ez is olyan, mint az X5-ös jól kinéző kamuterepjáró.
Összefoglalva szerintem nagyon jó motor annak akinek a méretei, súlya nem okoznak gondot. A legendás megbízhatóság a blokkra igaz lehet, szerencsére ez még nem volt agyontömve elektronikával, de a többi dologra igenis kell költeni - szerintem többet is mint egy Hondára például - de szerencsére azért nem túl sokat. Hogy ilyet vennék-e legközelebb? Az nem biztos, tetszenek a könnyebb endurók is, de eszem ágában sincs eladni, nagyon szeretem!
Hibalista
- - Kilóméteróra bowden
- - Fordulatszámmérő
- - Jobb gyújtótrafó
- - Jobb Szeleptőke
Ide hordtam szervizbe
Eko (dunaújváros)
Értékelése: 10
Másik szerelő értékelése
Veres Pisti (dunakeszi)
Értékelése: 10
Képek a motoromról
Fenntartási költség | (7) | Évjárat | 2003 |
Kényelem | (9) | Használati időtartam | 2 év |
Teljesítmény | (8) | Km vásárláskor | 90000 |
Megbízhatóság | (9) | Vezetett km | 15000 |
Szerviztapasztalat | (8) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző motorja? | FZS600 Fazer | Következő motorja? | GS |
Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
Verdikt | (8.7/10) |
