Olcsó húsnak híg a leve - 300ezer felett a halál völgyéböl drága visszahozni.
Szöveges ítélet
Maszájból került hozzám a kis Huncut. Az ember képes elhinni, hogy kis motor alacsony fenntarthatóság. Meg a nagy lópikulát...
Abszolút fapados, amiről az ember azt hinné olcsó fenntartani, és nincs ami elromoljon benne. Dehogynem. Minden más. Azt hozzá kell tennem, hogy céges autó volt, tehát csak hajtották. A kereskedésben mikor kinyitottam az ajtaját, már akkor megcsapott a dohányszag. Ebben 4 ember és két kutya utazott, és azok is cigiztek. A vasúti klozet ehhez képes Wunder-Baum. Teljesen szét kellet szedni a belsejét, és átcsutakolni minden centimétert. Ebben a hideg zsíroldó, hypo, és egy nagyobb teljesítményű takarítógép volt a társam. Itt leszögezném, hogy a tetőkárpitot el ne kezdje senki sikálni, mert elválik és lógni fog. Sajnos tapasztaltam.
Már az első hazaúton villogott az olajlámpa. szinte szárazon ment. Ezt gyorsan tudtuk orvosolni. Nem sokkal később megkapta az olajcserét is.
Szélvédő - mellesleg az én hibámból - megpattant, és végig futott.
Egy hónap múlva hangosan kerepelt amikor benyomtam a kuplungot. A kinyomócsapágy három felé tört, és megrágta a szerkezetet. A tárcsa még használható volt, de komplett szett csere. Mondtam büszkén: ne kelljen még egyszer szétszedni. Elhamarkodott kijelentés volt.
2 hónap múlva pillangószelep nem zárt vissza, és ordított az alapjárat. Csere. De mivel egybe van építve az alapjárati motorral, így az is.
Újabb egy hónap múlva a tél közepén 10km megtétele után elvesztette az erejét, és hangosan csörömpölni kezdett. Kárfelmerés után kiderült, hogy leállt az olajszivattyú, amellett az olajgomba csak dísznek van benne. Két hajtókar, vezérműtengely, főtengely, szimeringek, szelepek kuka. Blokkba belevert, úgyhogy mehetett gépmunkára. Karteren habot fúj fel a szűrőhöz, és az olajsapka is fehérben pompázott. Teljesen szét lett bontva, és csavaronként újraépítve. Új vezérlés, vízpumpa, olaj, szűrők, stb... Közben kiderült, hogy a termosztát folyamatos -21°-ot érzékel, és dúsítja az üzemanyagot. 7-8 litereket fogyasztott. Persze a műszerfalon minden rendben, mert azt egy másik jeladó táplálja. Na brávó.
Ja és neki is tolattak, így a bal első sárvédő szépen megrongyolódott.
Na ezek után már kezdhettem fellélegezni. Mivel az autó árát ráköltöttem, és még egy kicsit, egészen kikupálódott. Fél évig használtam, aztán a kertszomszéd győzködésére megváltam tőle. Rosszul nem járt, mert komplett nagy generállal vett egy kis fogyasztású kis kocsit. Évekig nem kell a motortérben bütykölnie a megfelelő karbantartással.
Hibalista
- Olajpumpa, olajgomba, hajtókar, vezérműtengely, termosztát, kuplungszerkezet, kinyomócsapágy, jobb első ablakemelő, pillangószelep, alapjárati motor, első szélvédő, stb...
Ide hordtam szervizbe
Tivadar
Értékelése: 9
Másik szerelő értékelése
Én
Értékelése: 4
Képek az autómról
Fenntartási költség | (4) | Évjárat | 1999 |
Kényelem | (4) | Használati időtartam | 1 év |
Teljesítmény | (5) | Km vásárláskor | 331880 |
Megbízhatóság | (3) | Vezetett km | 16100 |
Szerviztapasztalat | (7) | Átlagfogyasztás | 5 l |
Előző autója? | C180 Elegance | Következő autója? | CLK200 Elegance (1999) |
Ennyire szerette | (3) | Megérte a pénzét? | nem |
Verdikt | (3.7/10) |
