Az arany középút
Szöveges ítélet
Jó pár évvel ezelőtt ha valaki motormeghajtású kétkerekűn szeretett volna utazni, választhatott a kis 50-es városi robogók és a jóval komolyabb motorkerékpárok között. A gyártók nem nagyon szántak komoly szerepet az automata kistestvéreknek, mondván, hogy közép-és hosszú távra úgyis motorral megy mindenki. Ez a gondolkodásmód napjainkra teljesen átalakult. A robogók soha nem látott fejlődésen mentek keresztül, beleértve a formatervezést, a műszaki újításokat és természetesen a köbcentik folyamatos növelését. A maxirobogók megjelenésével pedig immár hosszú túrák megtételére is képesek vagyunk ráadásul anélkül, hogy nyolc dobozt kéne kedvencünkre felakasztani.
A választás szabadsága tehát adott a kényelmet és csomagteret biztosító robogók és a fantasztikus utazó élményt nyújtó motorok között. Ki hogy szereti, maga döntsön. Ha viszont valaki a robogók mellett teszi le a voksát, felmerülhet a kérdés, hogy a 125-250cm³-es városi robogók, vagy a 400cm³ és fölötti nagyrobogókat részesíti előnyben. Ízlés és lakókörnyezet alapján sokaknál ez egyértelmű választás és természetesen mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Én azért vállalkoztam eme teszt megírására, mert úgy érzem, megtaláltam a városi robogók közül a legideálisabbat. Ez pedig a 250cm³-is Aprilia Leonardo.
Na ez volt az a mondat, amire gondolom sok Gilera Runner-es felkapta a fejét, tekintve hogy a VXR 200cm³-is változata ugyan úgy 19 lóerővel bír, mint a Leonardo, de szerintem a Runner sokkal inkább a sportrobogó kategóriába tartozik (kiváló, pörgős Piaggio blokkja miatt), de kényelem és csomagtér tekintetében elmarad az Aprilia-tól.
Első ránézésre a Leonardo-ról a kistestvér, az Aprilia SR jutott eszembe, a nagyon hasonló lámpaburák miatt. Közelebbről megtekintve viszont érezhetően más kategóriáról beszélünk. Ez a gép minden kétséget kizáróan kimeríti a „nagytestű robogó” fogalmát. Az ülés hatalmas, még két utassal is kényelmesen utazhatunk vele. Én 188cm vagyok de a lábaimat gond nélkül el tudom helyezni, ráadásul a benzintank kialakítása lehetővé teszi, hogy a hagyományos módon foglaljuk el helyünket, nem kell lábat lendíteni, mint sok más kétkerekű esetében. Az üléspozíció viszonylag magasan, 780mm-en van. Én szeretem, mert jó rálátást biztosít a forgalomra, viszont 170cm körüli embereknek kényelmetlen lehet, mert csak lábujjhegyen tudják fogni a talajt.
A tükrök rendben vannak, jól helyezkednek el és megfelelően tájékozódhatunk a mögöttünk történtekről, de meg kell mondjam, hogy ahogy a Gilera Runner-nek az eresztő hűtőfolyadék, úgy a Leonardo-nak a tükrök lötyögése a gyengéje. Új korában persze jó, de 1-2 év után elmozdul egy kis fémhenger a szár belsejében és onnantól kezdve mindent fogunk látni benne, csak azt nem amit akarunk. Az SR-hez való tükör elvileg jó rá, de gyakorlatilag sokkal rövidebb a szára, úgyhogy hacsak nem a vállunkat akarjuk nézni út közben, javaslom, hogy Leonardo-hoz valót szerezzünk be és lehetőség szerint újat.
A műszerfal véleményem szerint csodaszép. Analóg mutatók jelzik a motorhőmérséklet, a benzinszint és a sebességét mértéket, mely utóbbit mérföldben is jelzik, továbbá középen egy digitális órát is találhatunk, ami rendkívül hasznos tud lenni. Minden szokásos lámpa van rajta, ami kell, de egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az olajlámpa a 250-es Leonardo-n nemcsak olajnyomásmérő funkciót tölt be, hanem jelzi minden 3000. kilométer megtételét. Ezért ha gyújtás után égve marad a piros lámpa, nem kell rögtön megijedni, az akkumulátor mellett van egy kis gomb, amivel kiüthetjük a motor elektronikáját (anélkül, hogy az óra elállítódna) a számláló lenullázza magát és az olajlámpa is kialszik. Persze a jelzésnek jelentősége van, hiszen a negyedik után (12.000km-nél) le kell cserélni az olajat a használati utasítás szerint.
Külsőleg a motor egy kissé visszafogott sportos, mégis elegáns benyomást kelt. A lámpaburák (melyek fényszórói mindig párban égnek) és a fölötte elhelyezkedő légbeömlő nyílás hamar elnyeri a legtöbb ember tetszését és az áramvonalas első elem kialakítása már a kis plexivel is nagyon jó szélvédettséget nyújt. A gyári markolat ugyanakkor nagyon nem tetszett és a kormányvégek is műanyagok voltak, ezért azokat gyorsan kicseréltem, illetve leszedtem a csak szélsőséges időjárási viszonyok között szolgálatot teljesítő, a rendszámtáblatartó meghosszabbításaként kinyúló műanyagot (nem a sárhányót!), így már minden tekintetben ízlésemnek megfelelő külalakot öltött a kis gépem.
A gumiabroncsokat 12”-os felnikre szerelhetjük fel, melyeken elől-hátul 220mm-es hidraulikus tárcsafékek üzemelnek. A csomagtartó duplabúkósisakos és itt találhatjuk egy letakart műanyagidom alatt a 12V-os akkumulátort is, valamint a biztosítékokat és a motorhoz járó szerszámkészletet. A kormány alatt egy régimódi ám rendkívül praktikus zacskóakasztót is találunk a maximális csomagbírás végett.
A Leonardo 2000-ben 125, 150 és 250-es kivitelben volt kapható. Mindhárom változat egy erős és nyomatékos blokkot hordoz, egy egyhengeres 4 ütemű vízhűtéses formában, annyi különbséggel, hogy a kisebbek az amerikai Rotax, a 250-esek a japán Yamaha blokkal üzemelnek.
Imádom a motorom hangját. Gyújtás után egy mélyen berregő hang simogatja meg fülünket és szinte tiltakozik az ellen, hogy sokáig állni hagyjuk. A maximális végsebesség 130km/h, amit villámgyorsan el tudunk érni és első alkalommal teljesen meg voltam döbbenve, hogy még a 120km/h-ás utazó sebességet is milyen könnyedén tartja. Az úttartása nagyon jó, mégis a maxirobogóknál valamivel kisebb mérete és a magasabb üléshelyzet miatt kiválóan lavírozhatunk az autók között. A tompított fényszórók megfelelő látási viszonyokat teremtenek éjszaka és a távolsági fényszórók ellen sem lesz senkinek kifogása országúton, melynek amúgy külön fénykürt funkciója is van. Olvastam róla a totalbike-on, hogy egy olasz figura egész Európát bejárta és több, mint 120.000 kilométert megtett egy ilyen géppel. Nem rossz, mégis úgy gondolom, hogy ez főleg középtávoli robogó, habár kétségtelen, hogy én is leutaztam vele a Balcsira tavaly minden probléma nélkül.
Tehát mindent összevéve ez a robogó nagy csomagtartóval és korszerű technikákkal van felszerelve, több mint alkalmas arra, hogy városon belül és kívül egyaránt biztonságos és kényelmes utazást biztosítson tulajdonosának. Én már három éve használom és fájó szívvel fogok megválni tőle idén, de jelenleg a családi autó és a babakocsi fontosabb. Sajnos Magyarországon (az ég tudja miért) nem forgalmazza az Aprilia ezt a típust, ami azóta már 300-as (valójában 265cm³-is) kiadásban kapható külföldön. Helyette a (véleményem szerint elég ronda) Sportcity-t lehet kapni, ezért csak importból szerezhető be a Leonardo, ugyanakkor sokszor nagyon kedvező áron. De vigyázzon mindenki, hogy mit vesz! Jól át kell vizsgálni és a papírokat is ellenőrizzétek le, hogy minden rendben van-e vele. A rendszámoztatással kapcsolatban már írtam ide a totalbike-ra egy cikket, érdemes elolvasni.
Hibalista
- Csak kopó alkatrészek, semmi komoly. Fékbetétek, gumik, gújtógyertya, ilyesmi.
Ide hordtam szervizbe
Tavaly óta a Bike Mastershez viszem a motort és Kálmán László szerelőmester szaktudására bíztam. Mindenkinek tudom ajánlani, rendkívűl precíz, lelkiismeretes és megbízható ember.
www.bikemasters.hu
Értékelése: 10
Képek a motoromról
| Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2000 |
| Kényelem | (8) | Használati időtartam | 2 év |
| Teljesítmény | (10) | Km vásárláskor | 15 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 9000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 4 l |
| Előző motorja? | – | Következő motorja? | – |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | nem |
| Verdikt | (8.5/10) | ||
