Jó választás
Szöveges ítélet
1000 km után:
Pár hete vettük át és azóta egyre jobban kezdek hozzá szokni. Előtte elég sok autót volt szerencsém kipróbálni és talán az Aruis volt a legszokatlanabb. Talán a magasan lévő váltó miatt, talán a nem látható, nehezen érezhető eleje miatt, nem tudom. Az első 1000 km után azonban már teljesen megbarátkoztam vele és egyre jobban tetszik.
Az 1.4-es benzines motor... hát véleményem szerint gyengécske. Pörgetni kell, ha az ember valami féle erőt próbál kicsiholni belőle, azonban egy "átlagos és hétköznapi" vezetési stílushoz tökéletesen megfelel.
Ami a kinézetet illeti, nekem mind kívülről, mind belülről nagyon tetszik. Talán az Auris tetszik a legjobban a kategóriájában, bár nem ezért esett rá a választás.
A belső műszerek közül csak a figyelmeztető hangjelzést említeném, amely a be nem kapcsolt biztonsági övre figyelmeztet. Eddigi tapasztalataim alapján erről megoszlanak a vélemények. Én azt mondom, inkább csipogjon és figyelmeztessen 10-szer feleslegesen, mint egyszer a be nem kapcsolt öv miatt legyen nekem vagy a mellettem ülőnek a kelleténél komolyabb egészségügyi problémája.
Mindent figyelembe véve, mikor beszálok az autóba, egy jól összerakott, kényelmes és biztonságos autó benyomását kelti.
6000 km után:
Teljesen elégedett vagyok vele, most is ezt választanám. Bár erősebb motorral...
Hibalista
- Az első 1000 km alatt semmi gond nem volt vele.
-
- 5000 környékén felfigyeltem, hogy néha csikorog az első fék. Fékbetét csere - azóta nem tapasztaltam hasonlót.
Ide hordtam szervizbe
Toyota Tsusho
(Szállás utca)
Értékelése: 10
| Fenntartási költség | (9) | Évjárat | 2007 |
| Kényelem | (9) | Használati időtartam | 0 év |
| Teljesítmény | (7) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 6000 |
| Szerviztapasztalat | (10) | Átlagfogyasztás | 7 l |
| Előző autója? | – | Következő autója? | talán majd az új Toyota Avensis... |
| Ennyire szerette | (10) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (9.3/10) | ||


