A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet!

Autók » Suzuki » Swift (2010)

Swift 1,2 GLX  

Az ítélet értékelése
3,7(3 db)

Piros Lazac

Szöveges ítélet

Amit vételkor írtam:
Először is leszögezném, hogy egyelőre a bejáratós üzemnél tartok, 200 km van az autóban, így első körben a kezdeti benyomásokat írnám le, később pedig majd szerkesztem a most megírt ítéletemet.

Azért esett erre az autóra a választásom, mert egy stabil, biztonságos, ár/érték arányban rendben lévő kisautót kerestem. Az 5 csillagos törésteszt, az ESP, a 7 légzsák nálam elég sokat nyomott a latban a választáskor, illetve nagyon csábított az ígért 5,5-es vegyes fogyasztás. Meglátjuk.
Első benyomásom a belső térről volt: szép, tágas, apró, jól átgondolt rekeszekkel, remek műszerfallal, szuper rádióval (a mostani GLX-ekbe egy USB-s CD-s autórádiót raktak, ami kormányról is vezérelhető, összességében nagyon rendben van), igényes anyaghasználattal (kivéve középkonzol, az a régi kopogós műanyagból van, de kit érdekel). Szokatlanul nagy számomra a szélvédő, kicsit olyan, mintha egy modern akváriumban suhannék. Itt említeném meg azt a kevés karosszériabeli negatívumot, amit szubjektíve találtam eddig: elég kényelmetlen számomra a vezetőülés (egyszerűen széttörik a derekam, valamint a dőlésszöget sem nagyon tudom beállítani, mert nekem épp két állás között lenne kényelmes), nagyon nagynak tartom az A és B oszlopokat (szélesnek, pontosabban: körforgalomban, illetve sávváltáskor kétszer is megnézem, nehogy legyen valaki a holtteremben), illetve kicsit ormótlan számomra a visszapillantó: ha keskenyebb lenne a kerete, akkor is klassz lenne, és legalább csökkenne a holttér. De ezek a negatívumok lényegében apróságok.

Amit menet közben tapasztaltam, az sok szempontból meggyőző. Nagyon stabil, ésszerű keretek közt nincs az a kanyar, amiben megdőlnék (korábbi Ford Ka-mhoz képest ez nagy előrelépés :), remek a váltója (a II-es Swifthez képest kemény, de az ugye híresen kicsi váltó volt a kasztnihoz, ezért cserélték le az új Swiftnél), nagyon finom a kormányszervó mechanikája. Fantasztikusan csendes a motor, alapjáraton szinte teljesen csendes kívülről is, belülről is, de pályán 130-140-nél sem kell a rádiót bömböltetnem ahhoz, hogy halljam.
Ami egyelőre bosszant, az a dinamikája az autónak, ami konkrétan nincs. Vagyis 94 LE-höz képest nincs. Mivel én főleg pályán használom (vagy esetleg vegyesben, de minden nap benne lesz 40 km pálya), kéne a dinamika, de egyelőre úgy érzem, nem ez az erőssége. Mindezzel talán kicsit összefügg a fogyasztás, ami nálam eddig 6,0-5,9 l/100 km, kicsit több a gyári ígért értéknél. Mindkét tekintetben reménykedem abban, hogy majd a bejáratás után javulni fog (1000 km-nél kell vinni szervízbe, utána update-elem jelenlegi értékelésemet), és természetesen egyik említett probléma sem egetrengetően súlyos fokú, épp csak zavaró. Egyelőre 8/10-nek értékelném az autót, aztán majd meglátjuk, merre mozdul ez el az első 1000 km után.

10000 km után:
Imádom! A fogyasztása szépen csökkent, 5,7 l/100 km jelenleg vegyesben (napi 40 km autópálya + 20 km pesti forgalom), ezzel párhuzamosan a dinamikája is megjött az autónak az ötezredik km után. Mostmár teljesen hihető számomra, hogy 94 ló robog alattam.
A nyárra való tekintettel kipróbáltam a klímáját is (manuál klíma), és nagyon elégedett voltam. Gyorsan lehűti a belső teret, mindezt úgy, hogy nem érzem meg a motor teljesítményén, mint némely kategóriabelinél.

Megszerettük egymást a kisautómmal.



Ajánlott olvasmány Suzuki-szkeptikusoknak ez a cikk: http://totalcar.hu/kozosseg/rsvptc/2012/05/15/a_suzuki_esete_a_magyarokkal_es_a_magyar_gazdasagi_patriotizmussal/ .

Hibalista

- Egyelőre semmi.

Ide hordtam szervizbe

Suzuki Ház - korrektek, csak a hétköznapi nyitvatartásuk nem elég rugalmas.

Értékelése: 10

Másik szerelő értékelése

Suzuki Plusz - korrektek, nekem jobban az utamba esnek munkába menet, így ide tervezem hosszútávon vinni a kocsit.

Értékelése: 10

Fenntartási költség (10) Évjárat 2011
Kényelem (10) Használati időtartam 0 év
Teljesítmény (8) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (10) Vezetett km 10000
Szerviztapasztalat (10) Átlagfogyasztás 6 l
Előző autója? Ka Következő autója? Auris
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (8.7/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Suzuki Swift 2010 (2010)

Ítéletek (2 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • Verdikt