Dinamikus konzervatizmus
Szöveges ítélet
Nos bevallom derekasan nehéz úgy írni err?l a kocsiról, hogy teljesen objektív legyek. A probléma az, hogy nincs összehasonlítási alapom , ez eddig a legjobb kocsi, amiben ültem.(A Trabanttól az Audi 80-ig.) Biztos vagyok benne, hogy számtalan jobb kocsi van ennél, ezért megpróbálom összeszedni azokat a dolgokat, amik tetszenek és amik kevésbé, vagy nem tetszenek az autóban, próbálva csökkenteni a szubjektivizmus vádját.
Nos az általam használt Mercedes C200 komressor sajnos nem a saját járgányom, hanem céges kocsi. Új korától használom kizárólagosan, a közel 3 év már úgy érzem elégséges ahhoz, hogy az ember igazán kiismerjen egy autót.
Amíg nem ültem Mercedesben soha nem értettem miért kerül annyi pénzbe, amennyi. Ma is túlárazottnak tartom, de kevésbé eltulzónak, bár tudom, hogy sokan lehurrognak ezért a kijelentésemért, de ez igenis egy nagyon jó autó.
Küls?re szerintem teljesen átlagos, nem az a fajta formaterv, ami után megfordulnak úton-útfélen az emberek, de ugyanakkor nem is érez az ember émelygést, hogy ránézzen. Természetesen, egyszer?en szép. Minden ott van, ahol lennie kell, semmi eltúlzott vonal, semmi ötletesség, de mégsem mondhatnám, hogy dögunalom f?leg a lágytojás formájú els? lámpákkal.
Kívülr?l is látszik, hogy egy olyan korosztályt próbáltak ezzel a kocsival meghódítani, aki már túlvan a csajozós, utcai versenyes, letekert ablak melletti düm-düm zenehallgatós korszakán (Arra ott van a BMW, és itt kérek elnézést minden BMW fan-t?l, akinek nem inge nem veszi magára.). Egyszer? nyugodt vonalak, mondhatnám konzervatív forma, egy kis újítással, de csak annyival, hogy a hagyományok változatlanok maradjanak. A hátsó lámpa teljesen beleillik a személygépkocsi palettába, kevésbé hozzáért?k bármikor összekeverik egy E osztályos mercivel.
Mindent összevetve igazi Mercedes forma.
A bels?t tekintve felemás érzések kerítenek hatalmukba. Tény, hogy ez nem egy E osztályos Mercedes, de azért talán ebben a kategóriában kicsit nagyobb helyet kellett volna kipréselni a karosszériából. No jó, elöl elférnek a kosarasok is, de túl nagy terpeszkedésre nics lehet?ség. Hátul kifejezetten sz?knek találtam a lábteret, így elnöki limuzinnak senki ne használja. Persze elfér két ember hátul, de hosszú távon bizony nem annyira kényelmes. Nálunk gazdagabb államokban talán családi kocsiként használva a gyerekek tökéletesen elférnek hátul, de háromszor gondoljuk megy, hogy égimeszel?ket mondjuk Münchenig elviszünk hátsó ülésen.(Tiltakozni fognak id?vel!)
Az ülések németesen kemények, viszonylag egész jó oldaltartással és lábtámasszal. Hosszú távon is kényelmes, bár kevésbé értettem a logikát, hogy az ülés csak félig elektromos.(A dölés és magasságállítás elektromos, míg az el?re-hátra csúsztatás és a deréktámasz már manuálisan történik.Érdekes elgondolás, talán ezen már nem kellett volna spórolni ilyen összeg? kocsiban.) Kár, hogy nincs benne ülésmemória, így könnyebb lenne a családtagok utáni ülésbeállítás.
A bels? utastérben mindenhol kiváló anyagok vannak, itt szó nem érheti a Mercedest. Figyeltek arra, hogy mindent megtapogatva az utazót pozitív benyomások érjék. A jó anyagválasztás és a kit?n? összeszerelési min?ség megmutatkozik azon is, hogy 3 évi intenzív használat mellett, a "fantasztikus" magyar utak ellenére, egyetlen nesz, zörej sincs az utastérben. Akár egy koncerterem, az ember beélesíti az egész jó gyári cd-t és egy kellemes komolyzene mellett falhatja a kilométereket. Egyetlen hátránya ennek a hatalmas nyugalomnak, hogy vigyázni kell, nehogy az ember elaludjon!:)
A m?szerfalon lév? fabetét nem rossz, passzol a sötét beltérhez. (Sötét színnel lett megrendelve.) Amit érdekesnek találtam, hogy ebb?l a fabetétb?l az ajtókra már nem jutott.(Újabb -"nem kellett volna"- spórolás.) Amúgy az autó az "alap" felszereltség? classic kivitel.
A felszereltség számomra már túlzó, ABS,ESP,EBD meg még néhány 3 bet?s, 6 légzsák, kétoldali autómata klíma, h?tött keszty?tartó, elektromos szék, cd-s rádió, 4 elektromos ablak, elektromos és f?thet? tükrök, fedélzeti computer annyi lehet?séggel, hogy a felét meg sem nézem, mert totál felesleges (szerintem), tempomat stb, stb, stb. Idegesít? extra, amennyiben nem kapcsolom be a biztonsági övet, figyelmeztetés után leállítja a kocsit. Ez akkor volt ciki, amikor elfelejtettem ezt a funkciót és egy dobozt raktam az anyósülésre. Az elektronika úgy érzékelte, mintha ülne ott valaki, így leállította a járgányt.
A mai trendnek megfelel?en rengeteg tárolóhelyet alakítottak ki, így gyakorlatilag minden zártan elhelyezhet? az iratoktól, a mobiltelefonig. Számomra nagy élvezet az állítható magasságú könyöktámasz, ami f?leg hosszútávú aputópályás utazáskor tökéletes, kényelmesen tudom pihentetni a kezem.(A könyöktámasz belül is hütött.)
Hátul a Mercedeseknél megszokottan a fejtámlák le vannak hajtva, ha valaki használja, akkor elektromosan a soför is lehajthatja, nem kell ahhoz hátramászni.
Ami az er?forrást illeti: 1.8-as (Megtéveszt? a 200-as jelzés.) 163 Le-s komresszor. El?nyösebb, mint a turbó, mert nincs turbólyuk, az alsó tartományokból is egyenletesen húz. Nagyon illik ez az er?forrás a géphez, dinamikus, már-már sportos vezetés érhet? el vele. Gázt adva az ember szinte beleprésel?dik a székbe, érezni, hogy er? van a motorban és nincs olyan tartomány, ahol nem lenne tartalék. Hatodik sebességben 180-nál is símán gyorsul, mintha lenne még 2-3 sebesség. Jópár emberkét megleptem a lámpánál, akik azt hitték, egy öreguras mercit lelépnek. Mosolyogva néztem csodálkozó pillantásaikat a visszapillantó tükörben.:) A rettent? dinamizmushoz képest, teljesen türhet? a fogyasztás, 9-10 literrel eljár vegyes használatban.
Bár mindenki a Mercedesek dízel motorjaira esküszik, úgy érzem ez egy nagyon jól sikerült konstrukció, nem is lettem dízel fan. (Na jó, a fogyasztásban azért van különbség, de azért nem olyan vészes!)
A sebességváltó 6 sebességes manuális váltó, könnyen, pontosan kapcsolható, tökéletesen passzol a motorhoz. A fútóm? hangolása is illik a kocsi dinamizmusához jól fekszik a kanyarokban és nem tiltakozik a hányinger rossz magyar utak ellen sem. Az úthoz tapadást nagyban segíti, hogy meglehet?sen le van ültetve a kocsi (gyárilag), a másik pedig a Michlein gumik. Ez utóbbiak tökéletes tapadást biztosítanak.
Mindent összevetve ez egy nagyon jó kocsi, kár, hogy nem az enyém. Kényelmes, meghizható társ, amivel vagánykodni is lehet, ha arra van kedve az embernek. Ett?l függetlenül lehetne olcsóbb!!
Hibalista
- Egyetlen dolog romlott el benne, a lopásgátló rendszer leállította az autót. Kiedrült egy Olaszországban beszerelt alkatrész hibásodott meg. Miután ez ki lett cserélve egy hasonló darabbal, azóta hiba nélkül m?ködik minden.
Ide hordtam szervizbe
Autó Péter Zalaegerszeg
Értékelése: 10
| Fenntartási költség | (8) | Évjárat | 2002 |
| Kényelem | (8) | Használati időtartam | 3 év |
| Teljesítmény | (9) | Km vásárláskor | 0 |
| Megbízhatóság | (10) | Vezetett km | 62000 |
| Szerviztapasztalat | (9) | Átlagfogyasztás | 10 l |
| Előző autója? | Audi 80 | Következő autója? | Mercedes E (Ha lenne rá pénzem!) |
| Ennyire szerette | (9) | Megérte a pénzét? | igen |
| Verdikt | (8.9/10) | ||


