A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet!

Autók » Kia » Picanto (2003-2010)

Picanto 1.1 LX Base Aut. 

Az ítélet értékelése
-nincs még értékelés

Mindenáron automata?

Szöveges ítélet

Eddig mindíg megbízhatóan indult (még 3 hét után is), de kb. ennyi, ami tetszett. Mivel átvétel el?tt nem lehetett kipróbálni, nem is derült ki róla semmi turpisság. Az eladók el nem ítélhet? módon kicsit kiszínezték a tulajdonságait, pedig rá kellett volna jönnöm, hogy azon felül, hogy néhány példánnyal furikáztak pár 10km-t, alapvet?en semmit nem tudtak róla. Pl. abból, hogy kérdeztem, milyen lesz télen a f?tése? Azt mondták:nem tudjuk, mert most jött a nyár elején. Egyébként az nem rossz rajta. A neten is sok félrevezet? adatot találtam, aranyos animáció mutatja, hogy ? megy leghosszabban, ehhez képest olyan vésztjóslóan világít a benzinvisszajelz? már egész korán, ill.a mutató teljesen elfekszik, hogy az ember az els? kutat azzonnal felkeresi. Ott jön rá, hogy a 30 litert is alig tudja bepréselni a 35 literes tartályba. Mivel cseppre megegyezik a fogyasztása az ?t megel?z? Samaráéval országúton, erre a mutatványra esélye sincs vele szemben, mivel a Samarába 38-40 litereket szoktunk tankolni. Ez azért gond, mert kissebb, és korszer?bb a motorja, ezenfelül majd 1m-rel kissebb, és 150kg-mal könnyebb is. Átvételkor azt hitte a családom, hogy elfelejtettem vezetni. Erre abból következtettek, hogy mindíg iszonyú nagyokat fékeztem. Sajnos a szervó sokkal többet segít, mint kéne, ezért lesz kockás a fékezés. A használat során odáig fejl?dtem, hogy már csak néha nyújtják el?re a kezüket ösztönösen, egy "normál" fékezés esetén. Mégsem ezért lett feketebárány. Sajnos az automatáját nem lehet kiismerni, mivel teljesen esetlegesen dolgozik. A kocsi maga sem tudja, mit akar, arról meg, hogy én mit akarok t?le, végképp fogalma sincs. Közönséges gyorsításnál el?fordul, hogy a 2-es végén 3-ba vált, majd oda-vissza 2x3x, annak ellenére, hogy a gázpedált egyformán nyomom, és a kasztni egyenletesen gyorsul. Ha az én ötleteimet próbálom ráer?szakolni, masszívan ellenáll. Egy városi el?zésnél -50km/h környékén- már komolyodik a helyzet, sokszor 4-5 sec is eltellik, mire kiválogatja a legmegfelel?bb fokozatot. Közben többet is megpróbál. Ezallatt az 500 méterre lév? szembejöv? már 10 m-r?l villogtat. Ez semmilyen más márkával nem lenne megoldhatatlan, s?t ennek a kéziváltós változatával sem, valószín?leg. A váltó oldalán van egy gomb, amir?l az eladók azt állították, hogy az a sportfokozat. Az a baj, hogy a kézikönyvben ezt a gyorsítófokozat kikapcsolójának írják. Owerdrive Off-nak írja a m?szerfalon egy narancssárga ikon. Azonfelül, hogy nem értem, húzósabb emelked?knél mégis benyomom, bár a mai napig nem sikerült megfejtenem a tapasztaltak alapján sem, hogy mi a frászkarikát csinál. Mindenesetre más lesz a motor hangja. Lehet, hogy hasznos lenne el?zéskor benyomni, de az els? id?kben nem jutott eszembe, most meg már leszoktam az el?zgetésekr?l. (Én tanulok az autótól.) Probléma még a vastag A oszlop, ill. annak helyzete, mert számtalanszor akadályozott a kilátásban egy adott ív? bal kanyarban, gyakorlatilag kitakarva azt a helyet, ahova megyek. Marad a hajolgatás, amit a család derültséggel nyugtáz. Szrencsére már csak rossz emlék maradt a kisautó, csak sikerült túladni rajta, 1.500.000 Ft-ért, a 2.286.000 Ft-os vételárral szemben.

Hibalista

- A korából, és futásteljesítményéb?l adódóan még semmi.

Ide hordtam szervizbe

KIA Szabó

Értékelése: 9

Fenntartási költség (7) Évjárat 2004
Kényelem (5) Használati időtartam 1 év
Teljesítmény (2) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (9) Vezetett km 6400
Szerviztapasztalat (9) Átlagfogyasztás 8 l
Előző autója? Samara 1.3 Sedan Következő autója? KIA Rio
Ennyire szerette (1) Megérte a pénzét? nem
Verdikt (4.6/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Kia Picanto 2003 (2003)

Ítéletek (35 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • Verdikt