A projekt az IHM támogatásával jöhetett létre. Írjon ítéletet!

Autók » Chevrolet Usa » Blazer (1973-1992)

Blazer Trailblazer 

Az ítélet értékelése
5,0(1 db)

A nagy vas, avagy valami Amerika

Szöveges ítélet

Elöljáróban csak annyi, hogy az évszám nem stimmel, az a Trailblazer, amivel volt szerencsém járni, 2005-ös évjáratú volt ( pontosabban az első, cégautó lévén, két év alatt három volt összesen )
Közvetlenül előtte jártam Opel Frontérával, 3 és 5 ajtós is volt, dizel, és benzines is.

Mielőtt megkaptam a nagy vasat, interneten már utánanéztem, volt fogalmam a teljesitményéről, fogyasztásáról, belső teréről, stb., és mivel nem az első cégautó volt már a sorban, türelmesen vártam, hogy beleülhessek.
Vagy talán nem is ?
Ennek el is jött az ideje, ( most mondhatnám, hogy a nagy nap - eddig ez volt a legnagyobb motoros autóm a maga 4.2 literes térfogatával, meg az első amerikai is - de ne legyünk ennyire patetikusak, mégiscsak egy autó ( vagy inkább nagy játékszer, a fene tudja, ismeritek a vonatkozó Murphy törvényt )) egy reggel megkaptam a kulcsot a kollégától, aki az előző este elhozta és letette a parkolóba az autót.
Gondoltam, most minden várhat 10 percet, leszaladok, gyorsan körbenézem, megszagolom, beinditom, stb., tudjátok, az új autó rituálé short version-je.
Amit elsőre feltűnt, az hogy nagy. Sok benne az anyag. Olyan vastag mindene. Kinyitod az ajtót és látod, érzed, hogy nehéz és vaskos. A Frontera most kezdett el lejjebb csúszni a skálán...
A belsejéről. A műszeregységben van olajnyomás és akkufeszültség kijelző is , a szokásosokon kivül. Bocs, és motorhőmérséklet, ma már az sincs mindenütt.
Az egység alján van egy sor, ahol a futott kilométer, illetve a napi számláló van, de itt olvashatóak a boardcomputer kijelzései és beállitásai is.
A pillanatnyi fogyasztást nem jelzi ki, nyilván megelőzendő, hogy EU állampolgárok szivinfarktust kapjanak gyorsitás közben. Itt be lehet állitani pár dolgot, a nyelvet, azt, hogy bezárja a központizárat, ha D-be kapcsolod a váltót, hogy hátrahúzza a vezetőülést, ha P-be teszed és kinyitod az ajtót, meg ilyenek. Meg persze lapozhatod a boardcomputer adatait, ha unatkozol a dugóban. A legutolsó bringán volt a szokásos dolgok mellett keréknyomás adat is.
Ezeket a dolgokat a kormányról tudod kapcsolgatni, ami praktikus dolog, az audiorendszerrel együtt.
Az utóbbi Bose volt, olyan minőséggel, hogy a régi CD-ken kezdtem felfedezni új hangokat. Dupla DIN méretű, ami kell is, mert benyel 6 CD-t, meg aztán ott van még a rádió is. A kijelzőjének a zöld digitjei ( Nixie cső ) kicsit régiesnek tűnnek, de ki a fenét érdekel, ha ilyen szép a hangja.
Hátul a plafonon volt egy DVD lejátszó, fiam nagy örömére. Ezt infrás fejhallgatóval lehet élvezni, de ki lehet adni a jelet a hangszórókra is, ha ebbe mindenki beleegyezik.
A bajuszkapcsolóról kapcsolható az index, az első ablaktörlő, a tempomat és a ködlámpák, ha jól emlékszem. A tompitott egy műszerfali kapcsolóról kel életre.
A kormánynak csak a magasságát lehet állitani, a vezetőülés magasságát viszont a párna elején és hátulján külön lehet állitani, plusz a pedálegység helyzete is elektromosan állitható a kormányról. Nekem ennyi elégnek bizonyult, a szabványméretemhez.
Inditásnál a viszkós hűtőventillátor egy jót harap a levegőbe, aztán rájön, hogy még nincs dolga és visszamegy aludni.
A motor soros hathengeres, igazából a hangját nem nagyon lehet hallani normál közlekedésnél. Baj? Nem tudom. Annyira úgysem izgalmas, mint a V8, akkor meg inkább legyen csendben.
A váltó négysebességes , + overdrive, a BMW-nél biztos kinevetik, amikor a 7. fokozatot tervezik éppen, de ehez a motorhoz és autóhoz ez a váltó tökéletesen megfelel. Nyomaték van, akkor meg mit bonyolitsuk túl, gondolta Jack, úgy 10 éve. Vagy lehet, hogy régebben?
Alapban hátsókerékhajtás, kapcsolható 4*4 először viszkón keresztül, azután fixen, meg ott a felező, egy műszerfali kapcsolóval mindez. Ha terepezni akarsz, akkor az egyébként kényelmes fellépőket érdemes leszerelni az autóról, különben felakadnak. Járdázáskor még egészen magas padkán sem ad semmilyen hangot a karosszéria, köszönhetően a tisztességes alvázlétrának.
Ismerkedés után bejáratás, használat....
Városban ha a feleségem vezette, 20 literrel beérte, nekem 22 volt a szokásos fogyasztás. Országúton le lehet vinni 14 literre. Sok. Az, persze. De csodák nincsenek, a 295 LE a megfelelő mennyiségű benzin-levegő elegy elégetéséből keletkezik.
Az ötödik ajtón az üveg külön is nyilik, ha csak be akarsz dobni valamit.
Mechanikus tolatóradar volt az autón, a hátsó ütköző alatt ott vigyorgott a vonóhorog amerikai előkészitése, egy kb. 40*40 milliméteres belső nyilású szelvény, az alvázhoz bekötve, mellette az elektromos csatlakozóval. Szerencsére nem használtuk.
Kényelmesen elfértünk benne, kisimitja az úthibákat, csendes, teszi a dolgát. Gyorsul egy jót ( olyan, mint a motorcsónak, egy kicsit megemeli az orrát ), ha kell, meg is áll utána.
Elszigeteli a külvilágot. Becsukod az ajtót, bekapcsolod a rádiót, kényelmesen ülsz, jó a zene, egy kicsit máris otthon érzed magad. Lehet, hogy erre tervezték?
Azért minden kényelme és szolgáltatása mellett jó szivvel csak olyan helyre ajánlanám, ahol a benzin max. fele annyiba kerül, mint itthon.
Igazából a három autóval összesen 1 garanciális probléma volt, az elsőnek el kezdett folyni a jobb első lengéscsillapitója. Kicserélték. Szervizbe nem én hordtam, ezért erre vonatkozó okosat nem tudok mondani.

Hibalista

- jobb első lengéscsillapitó

Ide hordtam szervizbe

Értékelése:

Fenntartási költség (7) Évjárat 2005
Kényelem (10) Használati időtartam 2 év
Teljesítmény (9) Km vásárláskor 0
Megbízhatóság (10) Vezetett km 20000
Szerviztapasztalat (10) Átlagfogyasztás 22 l
Előző autója? Frontera Következő autója?
Ennyire szerette (10) Megérte a pénzét? igen
Verdikt (9.2/10)  
 
Ítélet értékeléséhez be kell jelentkezned.
 

Chevrolet Usa Blazer 1973

Ítéletek (3 db)

Szűkítés: jól megírt| képes| hosszú
Cím / Modell Időpont Hossz Km Ítélet Ért.

Népítélet-kereső Népítélet-kereső

  • Fenntartási költség
  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Ennyire szerette
  • Verdikt